Évfordulók, események

A műemléket 1974. augusztus 26-án délután 5 órakor dr. Mócsy András, az ELTE egykori rektorhelyettese adta át. Véleménye szerint a III. századbeli, alaposan feltárt épület jelentősége abban áll, hogy szakszerűen és híven állították helyre.

A hivatalosan 71/8. lajstromszámú, központi fűtéses római lakóház maradványai a Castrum városrészben, a víztoronnyal szemben tárták fel a helyi múzeum munkatársai.

A műemléki bemutatás előkészítésében és környékének parkosításában társadalmi munkában részt vett a városi tanács, a 26-os Építőipari Vállalat, a Dunai Vasmű és az Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat dolgozói. Az épület magyarázó feliratokkal ellátott alaprajzát bemutató bronztáblája Birkás István festőművész munkája. A tábla bronzba öntését Molnár Béla, A Dunai Vasmű öntő szakmunkása végezte.

A római kori ház:

A római magánház (domus) aránylag nagy területet, mintegy 800-900 m2 nagyságú telket foglalt el, az utca, a külvilág számára elzárkózottan, elkülönülve állott. A római magánháznak nem voltak utcára nyíló ablakai, legfeljebb az emeleti szobák kis nyílásokon át kaptak az utca felöl levegőt és világosságot.

Az utcáról a kapun át jutott be a lakó vagy a látogató, előbb azonban a kapura függesztett kopogtatóval dörömbölt, mire a portás-rabszolga (ostiarius) kitárta az ajtót. Előfordult, hogy a portást biztonsági okból, a szökés megkísérlése ellen, egyik lábával fülkéjéhez láncolták, a lánc persze elég hosszú volt ahhoz, hogy a kaput kinyithassa. A portás keze ügyében jókora dorong hevert, amellyel szükség esetén a betörőt nyomban leüthette. A látogatókat olykor a belépő kőpadlójára mozaikból kirakott, fogait vicsorító kutya „őrizkedj a kutyától!” (cave canem!) felírással figyelmeztette a „négylábú házőrzőre”.

A belépőn és előszobán (vestibulum, fauces) át az ember tágas, négyszögletes alapterületű terembe (atrium) jutott, amelynek közepén, nyitott tetején át áradt be a napfény, a világosság és a levegő, az esővíz pedig a padlón elhelyezett medencébe (impluvium) folyt. (Ha sokáig nem esett eső, a medence vize mégsem áporodott meg, mert a vízvezeték szünet nélkül friss vízzel, esetleg szökőkúton át ontva a hűsítő vizet, látta el.)

Az atriumtól jobbra és balra szobák (alae), hálókamrák feküdtek. Az atrium végében levő helyiségben, a tablinumban étkeztek mindaddig, míg az egyszerűbb lakóházzal beérték. Az atriumban helyezték el a házi istenek (lares) oltárát, és a nagy múltú, előkelő családok egy szekrényben az ősök viaszból készített képmásait (imagines) állították ki, hadd lássa a látogató, milyen történelmi nevű elődei voltak a házigazdának!

A tablinum szerepe később megváltozott, fogadóhelyiséggé lépett elő, az ebédet és vacsorát másik helyiségben, az ebédlőben (triclinium) fogyasztották el, a ház hátrafelé terjeszkedett és mögötte szép kertet építettek (peristylium), közepén szökőkúttal; amennyiben még nagyobbra bővítették a házat, különböző fogadóhelyiségeket (exedra), nagyobb ebédlőt (oecus), fürdőszobát helyeztek el a peristylium körül.

forrás: Római házak (romaikor.hu)