Évfordulók, események

Nevét a „kettős honfoglalás” elmélete tette ismertté: ennek alátámasztására nem csupán történelmi forrásokat (pl. krónikákat) használt, hanem régészeti, embertani és nyelvészeti érveket is felmutatott.

„(...) Az első nagy válság [az életében] az volt, amikor otthagytam a festészetet s elmentem régésznek. A mai napig sem látom tisztán az okokat, csak azt érzem: törvényszerű volt ... Azt hiszem, egyik alapvető oka az volt, hogy félénk voltam, nem mertem vállalni a küzdelmet, meg vonzott is a kutatómunka. Dehát hagyjuk ezt, volt ahogy volt. A másik nagy válságban éppen most vagyok benne. Szeretném, ha csendben dolgozhatnék, vizsgálhatnám múltunk kérdéseit, birkózhatnék a kétségekkel. Ám idehaza és a távolélő magyaroknál szinte közfigyelem kíséri mindezt, amit írok, legutóbb például a „kettős honfoglalás”-ról szóló feltevésem került a tagadók és a rajongók közé."

(forrás: László Gyula: Góg és Magóg népe. Trikolor, 1996, 311-319. és 178-183.o.)

A  kettős honfoglalás hipotézise szerint Álmos és Árpád népe előtt két évszázaddal már éltek magyarok a Kárpát-medencében, akiknek a jelenlétét többek között a forrásokban található onogur elnevezéssel és a griffes-indás leletanyaggal igyekezett igazolni.

Nem számítva a középkori krónikákat, amelyek egymástól eltérő dátumokat írtak (pl. Anonymus Gesta Hungarorum-a, Kézay Képes Króniká-ja, vagy az ó-orosz Nyesztor-krónika), több 19. század végi tudós is pedzette a kettős honfoglalás gondolatát: közülük Nagy Géza, aki László Gyulához hasonlóan a 7. század közepére tette az első honfoglalók megérkezésének idejét.

László Gyula elmélete máig vitát gerjeszt a történészek és régészek között, e teória szerzőjének megítélése azonban abszolút egységes: e neves tudós már pályatársai és tanítványai körében is köztiszteletnek örvendett, szorgalmát és tudását pedig számos kitüntetéssel – például 1991-ben Széchenyi-díjjal – jutalmazták.