Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1954. június 16-án nyitották meg a Szalki-szigeti kikötőt

„... merengenek mozdulatlanul a hosszú nyakú daruk.”
A dunapentelei Szalki-szigeten létesítendő kikötő helyét 1950. március 6-án, a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban tartott értekezleten jelölték ki, elvetve ezzel a Kisapostagi-szigeten, és a Kisapostag alatti Duna folyami szakaszán is építendő területeket. A talajmunkálatok 1951. november 21-én kezdődtek meg. Az építkezés együtt járt a partfal, valamint egyéb építészeti, – közutak, trafóház, hajóállomás, igazgatósági épület (amelybe később a Vörös Október Férfiruhagyár költözött – építésével is.

„A termelés 1954. június 16-án indult meg a Meszhart Magyar-szovjet Hajózási Vegyesvállalat kezelésében, mint Országos Közforgalmú Kikötő. Az első érccel rakott uszályt, a „Kraszna” nevű hajó állította be az I. számú uszályállásra.” 1957. április 1-jén kormányhatározat alapján a Mahart üzemeltetéséből a vasműhöz csatolták, és vált ezzel ipari kikötővé, Dunai Vasmű Érckikötő néven. 1961. január elsején a kikötőt két részre (termelői részre, amely a Rakodási Üzemhez-, valamint karbantartó részre, amely pedig a Gépészeti Üzemhez került) bontották, a vasmű szerkezeti átalakítása miatt. Egy későbbi, 1973-as ismételt átszervezés miatt, amely a Szállító Gyáregységet érintette, a karbantartás ismét a kikötőhöz került.

A kikötő önálló üzemmé 1982. január elsejével vált. 1991. március elsejével a Dunaferr Acélművek Kft. szervezeti körébe tartozott. Gazdasági társasággá való szervezését ugyanebben az évben kezdték meg, majd 1992. december elsején létrejött a Dunaferr Kikötő Kft., a Dunaferr Rt. és a Dunaferr Acélművek Kft. együttes alapításával. Fontos állomás a kikötő történetében 2001. amikor is a Dunaferr Portolan Kft. hajóvásárlással belépett a tulajdonosi körbe. Az Acélművek Dunaferr Rt.-vel való, 2003-as egybeolvadása után, mint tulajdonos megszűnt.

2007. szeptember 30-án – tulajdonosi döntés alapján – a Dunaferr Kikötő Kft. beolvadt a Dunaferr Portolan Kft.-be. Integrálták a Dunaferr Kikötő Kft.-t és Dunaferr Logisztikai Kft.-t. Az új társaság feladata az anyavállalat logisztikai feladatainak ellátása, irányítása, a közúti, vasúti, vízi szállításainak teljes körű ellátása. Az ISD Dunaferr-csoport tagjává a kikötő 2008-ban vált.

Juhász Gábor: A kikötő története  I. Dunai Vasmű Műszaki Gazdasági Közleményei, 2009. 03. 01.

Juhász Gábor: A kikötő története  II. Dunai Vasmű Műszaki Gazdasági Közleményei,2010. 01. 01.

Juhász Gábor: A kikötő története III. Dunai Vasmű Műszaki Gazdasági Közleményei,2010. 02. 01.

Kapcsolódó linkek