Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1592. október 28-án halt meg Ogier Ghiselin de Busbecq

Úgy tartják, Busbecq hozta a tulipánt Európába

Busbecq 1554-1562 között I. Ferdinánd magyar király és német-római császár követe volt az oszmán birodalomban, I. Szulejmán szultán konstantinápolyi udvarában. Itt ismerte meg a tulipánokat, amelyek a tél közepén is virágoztak, és a török nép nagy tisztelettel és odaadással nevelte, szebb virágaiért komolyabb összegeket is hajlandóak voltak kiadni.  

„A legenda szerint Busbecq (vagy egy kortársa) törökországi utazása során egy turbánt viselő földművesnél látta meg a növényt, és tudakolta tőle a nevét. Ám a török paraszt, abban a hiszemben, hogy a fejfedőről kérdezik [ugyanis virágot gyakran a turbán fodraiba tűzve viselték], annak a nevét mondta meg: tulipand.”

Hollandiába Carolus Clusius  botanikus vitte a tulipánt, aki az első hagymákat Busbecqtől kapta, a növény nevével együtt. „Leidenben Clusis folytatta a tulipánok szaporítását. Bőkezűen juttatott a tulipánhagymákból műkedvelő kertészeknek és a botanika iránt érdeklődő művészeknek. De megtagadta a hagymák eladását pénzéhes kereskedőknek.

A világ első, 1602-ben megnyílt amszterdami tőzsdéjén 1637 végén a tulipánhagymák ára hihetetlen magasságokba emelkedett. Sokan egész vagyonukat tulipánhagymába fektették: egy ritka fajta egyetlen hagymája egy ház árával volt egyenértékű.”

(forrás: Laws, B.: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet. Kossuth, 2012, 199.o.)

„1637 elején a tulipánpiac összeomlik. Hollandia Legfelsőbb Bíróságát oly mértékben megdöbbenti a nemzeti téboly, hogy közbelép, és a tulipánhagymákat egyik napról a másikra értéktelenné nyilvánítják, emberek ezrei veszítik el mindenüket. A csődbe jutottak közül sokan a csatornákba ölik magukat, mások a jótékonysági intézmények irgalmából próbálnak eltengődni; a templomok országszerte megtelnek a vezeklőkkel, akik keservesen bánják őrültségüket.

Az érdekes epizód a történelem margójára szorul, a többi olyan eset közé, amely az ember kapzsiságát és a sors szeszélyességét tanúsítja. Pedig az egész mániát a szépség imádata, a virágok szenvedélyes szeretete szülte, a virágoké, amelyeknek élete még rajongóikénál is rövidebb. Különös iróniát ad a helyzetnek, hogy a bálványozott virágok legértékesebb fajtái – a leglátványosabb mutációk – egy vírusos betegség következtében jöttek létre, bár ezt a tényt a jövőben ismerik csak fel. Micsoda prédikációk dörögnének a szószékekről, ha a lelkipásztorok akár csak sejtenék is a dolgot!”

(forrás: Deborah Moggach: Tulipánláz. Ulpius-ház, 2000, 230.o.)

Kapcsolódó linkek