Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1963. február 11-én halt meg Sylvia Plath

Legismertebb műve Az üvegbúra című önéletrajzi regénye

"Szenvedélytelen, fehér fényű nap ragyogott magasan az égről. Szerettem volna addig köszörülni magam rajta, míg olyan szent és vékony és lényegbe vágó leszek, mint a kés pengéje", (Sylvia Plath:  Az üvegbura)

Részlet Sylvia Plath naplójából:

Szeretem az embereket. Mindenkit. Úgy szeretem őket, mint a bélyeggyűjtő a gyűjteményének darabjait. Számomra minden történet, minden esemény, minden beszélgetésfoszlány: nyersanyag. A szeretetem nem személytelen, mégsem egészen szubjektív. Mindenki én szeretnék lenni, a béna, a haldokló, a szajha, aztán visszabújnék a saját bőrömbe, hogy leírjam annak az embernek az érzéseit, gondolatait, aki voltam. De nem vagyok mindentudó. A saját életemet kell élnem, mindig ezzel az eggyel kell beérnem. A saját életét meg nem szemlélheti folyton objektív kíváncsisággal az ember…”

 

 

„(...) Az emberi agy ennyire korlátozott, csak önkényes mennyországot teremthet, és a kényelem, amivel felruházza csak a naiv emberi tapasztalást tükrözi, nem több annál. Nem: talán egyszer arra ébredek, hogy égek a pokolban. De nem hiszem. Szerintem egyszerűen kialszom, mint a gyertya. A sötétség az alvás, a sötétség bágyasztó varázslat, a sötétség a halál, a fény, az ébredés hiánya. Vérzik a szívem minden csatamezőn elesettért, aki azt gondolta: „Én én vagyok, ennyit tudok, és úgy halok meg, hogy nem tudja senki más.” Sejtem, hogyan történhet – harmadszor csapódik össze fejed fölött a víz, minden belső életnedv elszivárog, kiüresedsz. Az agy összezúzódik, a tartalma elpárolog. Hiszen a fejünkben tárolt képek nélkül minden elillan, marad a semmi. Antoine de St. Exupéry gyászolja valahol egy társa elvesztését, és lényének titkos kincsestárát, mely vele veszett. Szeretem Exupéryt, újra kell olvasnom, beszélni fog hozzám, nem lesz halott, nem múlik el. Van élet a halál után? A papíron tovább élő szellem, az utódban tovább élő hús? Lehet. Nem tudom.”

(forrás: Sylvia Plath: Naplók 1952-1962. Bp., Cartaphilus, 2004)

Kapcsolódó linkek