Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1878. január 15-én halt meg James Blundell

Elsőként végzett sikeres vérátömlesztést két ember között.
A vérátömlesztéssel kapcsolatos kutatások a 17. században kezdődtek meg – ekkor még állatokon kísérletezve. A 19. század elején egy James Blundell nevű angol orvos újult erővel kezdett foglalkozni a kérdéssel. 1818-ban lehetősége nyílott arra, hogy korábbi tapasztalatait emberi páciensen is kipróbálja: a gyomorrákban haldokló beteg állapota eleinte javult, de 56 órával a vérátömlesztés után meghalt.

1825-ben végre siker koronázta munkáját: egy kismamához hívták, aki a szülés közben és után sok vért vesztett. Blundell a férjtől levett 2 uncia vérrel pótolta a nő vérveszteségét, aki túlélte a beavatkozást. Összesen 10 vérátömlesztést hajtott végre, ebből öt sikeres volt: négy szülés utáni vérzésben, egy fiú pedig lábamputáció során vesztett vérét pótolta. A donorok vagy a férjek vagy pedig a kísérő orvosok voltak.

Állatkísérletei során megmutatta, hogy egyes belső szervek, például a vese, a lép, a méh és petefészek eltávolíthatóak anélkül, hogy az állat belehalna. 1828-ban sikeresen eltávolította egy nő méhét (rákos volt) – valószínűleg ez volt az első ilyen beavatkozás. 1838-ban Royal College of Physicians tagjának jelölték – ez ritka megtiszteltetés volt abban az időben egy „férfi szülész”-nek. 1877. január 15-én, 87 évesen halt meg (valószínűleg stroke-ban). Blundell így írt a vérátömlesztésről: „Miután a vérátömlesztés módszere átmegy az mellőzöttség, az ellenállás, majd a nevetségesség megszokott folyamatán, a beavatkozás az általános orvosi gyakorlat szerves részévé fog válni.”

A vérátömlesztés a legkorábban alkalmazott „szerv(szövet)-átültetés”. Idővel egyre jobban megismerték a vért: a vércsoportok létezését, a vér alkotóelemeit. Később, a vérátömlesztés (transzfúzió) módszerének használatával felfedezték annak fontosságát, hogy ki milyen vért kap. Rájöttek arra, hogy lehet a vért konzerválni: így megoldhatóvá vált, hogy ne egyik testből a másikba vezessék át az éltető testnedvet, hanem tárolhassák, szállíthassák (ez különösen fontos volt a háborúkban megsérült katonák vérpótlására).

Az orvosi technológia fejlődése lehetővé tette, hogy a vért elemeire bontsák, és a beteg a vérnek azon részét kapja meg, amelyre tényleg szüksége van (pl. vérszegénység során gyakran vörösvértesteket).

Így egyetlen adag vérrel több betegen is segíthetnek az orvosok. Mindehhez persze fontos az is, hogy legyenek önkéntes donorok is, akiknek a vére életeket menthet.

Kapcsolódó linkek