Évfordulók, események
...és ez történt még a mai napon
1838. augusztus 23-án halt meg Kölcsey Ferenc
"Kölcsey Ferenc nevéről természetesen mindenekelőtt a Himnusz szokott eszünkbe jutni. Ő volt nemzeti himnuszunk szövegének költője. Akik többet tudnak felőle, azoknak az is közismert igazság, hogy Martinovicsék után és Petőfi-ék fellépte előtt, tehát ama sokszólamú fél évszázadban, a magyar romantika korszakában Kölcseyt tekinthetjük a magyar irodalom politikailag leghaladóbb költőjének.
Szerepe legalább annyira beletartozik a kor politikatörténetébe, mint irodalomtörténetébe. De még azt is szokás tudni felőle, hogy a rendszeres magyar irodalmi kritika egyik előkészítője. Tehát az irodalmi főszereplők közé tartozik.
A kiterjedt és oly fontos életművet egy világéletében gyönge testű, betegségekkel küszködő, mindössze negyvennyolc évet megélő de férfiasan kemény lelkű ember hagyta hátra."
"Az, ki életében sokat érzett és gondolkozott; s érzeményit és gondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta: oly kincset gyűjthetett magának, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálatot nyújt lelkének. Sok szépet írának a bölcsek, s gyakran a nem éppen bölcsek is; gazdag forrást nyitának fel, honnan jó sorsban intést, balban vigasztalást, mindkettőben magasbra emelkedést, szív és észnemesülést meríthetünk; de azok is csak úgy hatnak reánk, ha érzés és gondolkodás által sajátunkká tevők, ha saját magunkban kiforrva lényünkhez kapcsolódtak, mint esti szélhez a virágillat, melyben megfürdött.
A mindég szerencsében élő ily saját birtokot szerezni reá nem ér. Isten a szenvedőnek engedé a vigasztalást: az egész természetből, az emberi tettekből és tanításokból szívben élő tudományt szívhatni. Hála neki, hogy éltemet sem hagyá szenvedések nélkül folynia! Keserűek valának azok; és mégis áltatok tanultam az emberiség becsét érteni, való nagyságot hiú ragyogványtól megválasztani, balszerencse tekintetét nyugodtan tűrni, kevés híveimhez kölcsönös hűséggel csatlódni s mindenekfelett érezni: miképpen szenvedés és kebelszaggató áldozat tulajdon örömet hoz lelkeinknek, és sorsunkon felülemelkedni megtanít.
E gondolat egyike azoknak, miket életemben legtöbbszer, s legörömestebb írtam le. Lesz szenvedő, úgy hivém, kinek vigasztalást nyújtand ezt általam is olvasni; s lehetetlen volt e parányi írást azon nem kezdenem, midőn számodra írok, szeretett fiam, hogy vidám és bánatos napjaimban gyűjtött parányi kincsemből emléket alkossak.
Kapcsolódó linkek
