Évfordulók, események
...és ez történt még a mai napon
1905. március 24-én halt meg Jules Verne
Jules Verne francia író nevét nálunk nemzedékről nemzedékre magyarosan Verne Gyulának írjuk és mondjuk. A magunkénak tudtuk, ahogy magukénak tudták az angolok, németek, oroszok, amerikaiak.
Az ifjú Jules gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte, legjobban a matematika, a földrajz és az irodalom érdekelte. 11 éves korában romantikus kalandvágyának engedve megszökött otthonról, s hajósinasnak szegődött egy Indiába tartó vitorlásra. Szerencséjére apja még időben leszedte a hajóról.
Az érettségit követően apja kívánságára Párizsba ment jogot tanulni, 1851-ben diplomát is szerzett. Már az egyetemi évek alatt kapcsolatba került irodalmi körökkel, megismerkedett Hugóval és Dumas-val, s a színház világa is egyre jobban vonzotta. 1852-től a Théatre-Lyrique titkára volt, s egymás után írta a könnyed és sikeres bulvárdarabokat, operetteket, számos sanzon is bizonyította költői vénáját.
|
|
|
|
|
1857-ben, szülei kiházasítási szándékainak ellenállva, feleségül vett egy kétgyermekes özvegyet s hozományából tőzsdeügynöki állást vásárolt. A munka mellett tovább írt, ám figyelmét ekkor már a kor tudományos-technikai újdonságai, felfedezései kötötték le. 1862-ben megismerkedett Jules Hetzel kiadóval, akivel szerződést kötöttek: eszerint az író évenként két regényt ír, melyeket a kiadó Rendkívüli utazások sorozatában jelentet meg.
A mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolat első "terméke" az 1863-ban megjelent Öt hét léghajón című regény volt, mely példátlan sikert aratott, egy éven belül 11 nyelvre is lefordították. Ezt követte a Hatteras kapitány és az Utazás a Holdba. Tőzsdei munkáját feladva Verne végleg az írás mellett kötelezte el magát: olvasott, jegyzetelt és írt, valóságos írói üzem volt a háza.
A munka mellett a hajózás volt fő szenvedélye, három jachtját 1861-ben született Michel fia után nevezte el: Saint Michel I., II. és III. 1870-ben a család Amiens-ben telepedett le, ahol az író közéleti szerepet is vállalt, városi tanácsos volt. 1872-ben neki ítélték a Francia Akadémia díját (bár e neves testületbe sohasem juthatott be), 1892-ben pedig megkapta a Becsületrendet.
Kapcsolódó linkek
