Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1837. június 20-a Viktória királynő megkoronázásának napja

A történészek Európa nagymamájának is nevezik.

Viktória III. György király negyedik fiának lánya volt. Nagybátyja, I. Lipót belga király nagyban hatott rá. Viktória uralkodása alatt a királyi hatalom súlya csökkent (Nagy-Britanniában 1689 óta parlamentáris monarchia volt, de az adott államforma is jelenthetett több vagy kevesebb mozgásteret).

A királynő egyszerűsége, rokonszenves életvitele, és néhány igen látványos ünnepség, mint Viktória indiai császárnővé koronázása (1876), uralkodásának arany- (1887) és gyémántjubileuma (1897) ugyanakkor hozzájárult a monarchia intézményének újbóli népszerűségéhez. Viktória férjével (Albert szász-coburgi-goathai herceggel házasodott össze) együtt, valamint az özvegy királynő Disraeli miniszterelnöksége alatt aktívabban is politizált: elsősorban a birodalom külpolitikájára gyakorolt hatást.

A legjelentősebb szerepet 1846-1859 között játszhatta, mert ekkor egyik párt sem tudott tartósan parlamenti többséget szerezni. Az utókor számára neve a brit világhatalommal és a nemzetközi politika nyugodtabb, békésebb periódusával fonódott egybe. 1901. január 22-én halt meg a kis üdülősziget, Wight egyik apró városkájában.

 

Viktória királynő családja körében Viktória királynő családja körében

Viktóriát Európa nagyanyjának is nevezték, mert leszármazottai kerültek a német, orosz, svéd, dán, spanyol, görög és jugoszláv trónra. Kevés ember, vagy talán senki más nem mondhatja el magáról, hogy oly sok helyen szerepelne a térképen, mint épp Viktória királynő.

Afrikában a Viktória-tó és a Viktória-vízesés, Ausztráliában Victoria állam és a Nagy-Viktória-sivatag, Ázsiában, Hong-Kongban a kis Viktória-csúcs, Kanadában a Victoria-sziget őrzi nevét.

A királynő nevét őrző viktoriánus stílus azt a historizáló, neobarokk, neoreneszánsz és indiai elemeket is alkalmazó építészeti irányzatot jelenti, amely igyekezett kifejezni Britannia nagyságát, hatalmát is. Az építészet mellett az iparművészetben is jelen volt a viktoriánus stílusirányzat. Az ő uralkodásának idejéz az angol történészek Nagy-Britannia fénykorának tekintik.