Új könyvek a Gyermekkönyvtárban!

Izgalmas történetek, vicces és csodás mesék, ismeretterjesztő könyvek kicsiknek és nagyoknak! Lesd meg az újdonságainkat, hiszen olvasni NYÁRON is jó!:) "Én azért olvasok, mert érdekel a múlt. / Én azért olvasok, mert érdekel a jövő. / Én azért olvasok, mert érdekel a jelen." (Darvasi László)

Baár Tünde: Mindig igazam van!

A vakáció utolsó napjaiban járunk. A fiúk a környékbeli félkész építkezéseken csatangolnak, a sitt között tartva meg "bátorságpróbáikat", ennek eredményeképp Ádám törött karral kezdheti meg a tanévet... Kalandot azért bőven hoznak a sulis napok is. A rögtön szeptemberben megrendezésre kerülő egészségnapra a gyerekek egy teljes menüsort összeállíthatnak és elkészíthetnek, és a fogások között akad egészen rendhagyó is Buda és Vince jóvoltából. Októberben aztán az osztály már a zene ünnepére készül Léda néni, a zenetanár vezetésével, de közben Buda és Vince felkutat egy elkóborolt cicát is. Egy hónap múlva pedig azon fondorkodnak, miként kellene méltón elbúcsúztatni legidősebb tanárukat, András bácsit, aki nyugdíjba készül...

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Dahle, Stefanie: Szamócka: erdei mulatság és más történetek

A kedves kis szamócatündér, Szamócka kis barátnőjét, Nefelejcs Dinát látogatja meg, akinél elképesztő rendetlenséget talál. De Szamócka ötletének köszönhetően nagyon szépen rendbe szedik Dina otthonát. A folytatásban Szamócka segít Cickány Cilinek felkészülnie az erdei jelmezversenyre; remekül szórakozik a denevérek éjszakai árnyjáték-előadásán; véletlenül eperdzsungelt varázsol Csiga anyó elvesztett varázspálcájával; a szomorú Lili cinkének vidámító bajuszbulit rendez - őt pedig a barátai vigasztalják meg, amikor beteg.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

David, Erica: Az Arendelle-kupa (Anna és Elza 6.)

Arendelle birodalmában hagyomány, hogy minden évben egyszer megrendezésre kerül az Arendelle-kupa, amely egy szánverseny. A megmérettetésre szerte a világból érkeznek versenyzők, akik komoly edzéstervvel készülnek, hogy megszerezzék a nagy dicsőségnek számító első helyet. Ebben az esztendőben a hazai csapatot nem más alkotja, mint maga Elza királynő és húga, Anna hercegnő, akik Kristoff útmutatásai alapján, Sven rénszarvassal készülnek a versenyre. A vetélytársakat érdemes komolyan venni: Eldora sivatagos királyságából két talpraesett lány érkezik, Chathóból két fiú, de jönnek Weseltonból, Tikaaniból és más helyekről is. Az indulóknak Arendelle havas hegyein, völgyein, erdőségein kell átvágniuk a kijelölt útvonalon...

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Dynamo: Titkok könyve

Steven Frayne könyve gyakorlati kézikönyv, mellyel bevezeti az érdeklődőket a modern mágiába. Három tematikus fejezetbe (A csoda születése; Segítség; Kézügyesség) osztva összesen harminc trükköt - főleg kártyamutatványokat - ismertet meg lépésről lépésre, magyarázó ábrák segítségével az olvasókkal, olyanokat, amelyek egyszerre hatásosak, de könnyen megvalósíthatók: egyujjas gondolatolvasás, egy rágó lebegtetése, banán felvágása anélkül, hogy hozzá érnénk, egy konkrét kártyalap elővarázsolása a cipőből, fémpénz táncoltatása az ököl bütykein vagy az ún. hamis keverés. A szerző egyes trükkök esetén azok kitalálóit, történetét is igyekszik bemutatni.

Fésűs Éva: Tapsikáné fülönfüggője

Szerte az egész erdőben a leggyönyörűbb ékszereket a neves bogyószakértő, Borz Benedek úr árulja domboldali boltjában. Nagy meglepetésére egy nap az idős nyuszihölgy, Tapsikáné toppan be hozzá, hogy felbecsültesse egy régi fülbevalóját, amit még a megboldogult Tapsika úrtól kapott. Borz úr döbbenetére a fülönfüggő a rendkívüli ritkaságnak számító csodabogyóból készült, s így kincset ér. Nem csoda, hogy már másnap bonyodalmak alakulnak ki a különleges ékszer körül, amelybe nemcsak az évek óta keresett róka-bűnöző keveredik bele, de Borz úr fia, Berci és két rosszcsont cimborája, Mogyorós Pele Muci és Neszepisze, a vaddisznókölyök.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Neuhaus, Nele: Charlotte

Charlotte és álomlova, Concorde életük első versenyén rögtön megnyerik a díjugratást. Ráadásul a kislányt Simon, akibe ezer éve szerelmes, megkéri, legyen a barátnője. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Charlotte a föld felett lebeg a boldogságtól, ám legjobb barátnőjével, Doris-szal egyre gyakoribbá válnak a veszekedések. Lehet, hogy Doro féltékeny? Talán Simonra? Vagy a korábban kiállhatatlan Katie-re, akivel Charlotte időközben összebarátkozott? Amikor Doro az istállóban majdnem komoly balesetet okoz, a két lány között végképp eltörik valami. Kiben bízhat ezentúl Charlotte?...

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Riordan, Rick: A kígyó árnyéka (A Kane-krónikák 3.)

A történet főhősei egy testvérpár: a tizennégy esztendős Carter Kane és két évvel fiatalabb húga, Sadie. Mindketten a sok évezredes múltra visszatekintő Élet Házának a leszármazottai, és mágikus képességekkel vannak megáldva - vagy megverve, hisz épp emiatt szabadult rájuk egy hatalmas erejű, gonosz mitikus szörny, Apóphisz, a "káosz kígyója", aki az egész világ elpusztításán fondorkodik. A gyerekek segítők nélkül maradtak: az Élet Házának tagjai között súlyos belviszály dúl. Carter és Sadie időközben megtudja, hogy van még egy mód Apóphisz legyőzésére: a saját árnyékából kell mágikus fegyvert készíteni ellene. Kísérőül melléjük szegődik egy varázsló szelleme, aki arra vállalkozik, hogy elvezeti őket a kígyóhoz és segít megszerezni, majd pedig elkészíteni az árnyékfegyvert.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Tóth Krisztina: Murci kandúr világot lát

Murcika a lakótelep pincéjében született, és amilyen kicsi, olyan kíváncsi. Ezért egy szép napon elindul világot látni. A cirkuszban légtornásznak áll, de nem marad ott sokáig, mert egy kedves kislány örökbe fogadja. És a kalandok még csak ezután kezdődnek! Murci fáradhatatlanul fedezi föl új otthonát, és közben próbálja megérteni gazdái furcsa szokásait. Például miért tisztogatja Lili annyira gondosan a csizmáját december ötödikén este? Hogy kerül egy szépen feldíszített fa a szoba közepére? Mi a jó a tojásfestésben? És miért utaznak el az emberek nyáron vidékre, ahol olyan hatalmas, harcias állatok élnek, mint Bori kutya?

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Zsoldos Attila: IV. Béla

IV. Béla (1206-1270), aki 64 évének több mint felét Szent István trónján töltötte, de már hivatalos trónra lépését megelőzően is szerepe volt az ország életében. A szerző ismerteti születése körülményeit, 1214. évi ifjabb királyi megkoronázását, a horvátországi, majd az erdélyi hercegség éveit. A második fejezet uralkodása első éveinek erőpróbáit mutatja be, a bárók hatalma korlátozásának szimbolikus lépéseitől az apja által osztogatott birtokok visszavételére tett kísérleteken és a kunok befogadásán át a tatárjárásig. A leghangsúlyosabb fejezet a király 1242 utáni politikáját összegzi, a népességbetelepítésektől az új birtokpolitikán keresztül a várépítési programig, a városi kiváltságoktól a pénzügypolitikán át a külkapcsolatokig. Külön fejezet foglalkozik a király családi életével, gyermekeinek kiházasításával, valamint a fiával, Istvánnal való viszályokkal.

Banks, Rosie: Tündérhercegnő (Titkos királyság)

Közeleg a tündérmanók ballagásának nagy napja: ekkor derül ki, hogy melyik tündérmanónak mi lesz a feladata a mesés birodalomban. Trixi meghívja Nellit, Fannit és Jázmint is a nagy eseményre – a barátnők alig várják, hogy lássák Trixi otthonát, a Levelek Földjét. Azonban megjelenik Keserű királynő is, hogy megszerezze magának a tündérhercegnői koronát, amely megsokszorozná erejét. A lányok és a tündérmanók összefognak, de csak akkor győzhetnek, ha választanak maguk közül egy új tündérhercegnőt. Vajon kinek a fejére került a bűvös korona?

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Bolygók (Fedezzük fel együtt!)

Az embert örök kíváncsisága folyton más bolygók, naprendszerek felfedezésére, a világegyetem megismerésére sarkallja. Űrutazóink egyelőre nem jutottak messzebb a Holdnál, mégis a Mars meghódítására törekszünk, és töretlenül hiszünk abban, hogy rajtunk kívül is léteznek értelmes civilizációk az univerzumban. Hol van a világ közepe? Milyen messzire utaztak el az űreszközeink? Hogyan történt a holdra szállás? Mi jellemzi a hozzánk legközelebb eső bolygókat? Milyen lehet az űrben élni? Bárkiből lehet űrhajós? Hol fogunk lakni, ha a Földünket katasztrófa éri? Múltunk, jelenünk és jövőnk, s az izgalmas kérdésekre adott válaszok egyaránt megtalálhatók képekkel gazdagon illusztrált könyvünkben.

Kutyák (Fedezzük fel együtt!)

Az ember és a kutya barátsága sok ezer évvel ezelőttre tekint vissza. Kezdetben a zsákmányszerzés, a közös vadászat tartotta össze őket – ma már a gazdálkodásban, a munkában, a sportban és a veszélyhelyzetek elhárításában is támaszkodhatunk négylábú társainkra. Egyetlen más állatfajra sem jellemző olyan sokszínűség, mint éppen a kutyára, s könyvünk fejezetei ezt a változatosságot szeretnék minél hívebben bemutatni. Milyen életkori sajátosságaik vannak a felcseperedésük során? Hogyan tápláld, gondozd, neveld kedvencedet? Melyik fajta illik leginkább hozzád? Mit jelez a kutyák testbeszéde? Száznál is több érdekes kérdésre ad válaszokat e színes fotókkal illusztrált könyv.

Leaman, Louisa: A tigris-mentőakció

A vadállatoknak a vadon az otthonuk, szabadon kellene élniük, nem az emberek szolgálatában. A Born Free Alapítvány küldetése, hogy minél több fogságban élő állatot visszajuttasson a természetes környezetébe. Ismerd meg Roque, a tigriskölyök történetét, akit néhány naposan elszakítottak anyjától, hogy egy barcelonai állatkereskedésbe szállítsák…

Szávai Géza: Burgum Bélus - Piroska és a farkas

Burgumburg mesés hely, ahol minden megtörténik, amit csak jókedvünkben elképzelhetünk – vagy el sem tudunk képzelni! Ki ne hallotta volna Piroska és a farkas meséjét? De tudjátok meg, hogy Burgum Bélus, a mesterdetektív kinyomozta, hogy – amúgy igazándiból! – mi történt Piroskával és a vadásszal. És a gonosz farkas életét is megváltoztatta a világhírű nyomozó. Most megismerheted Burgum Bélus, Piroska és a farkas titokzatos történetét.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Vass Ildikó, H.: Tulipános origami

Kedv és papír - e kettő kell mindössze (no, meg olló és egy kis ragasztó). A könyvecske modelljei, figurái nagyon egyszerű formákból állnak. Mindössze egyet kell ezekből megtanulni, majd több, ugyanolyat meghajtogatni, és máris elkészíthető a modellek nagy része: koszorúk, képeslapok, korona, sőt, még kaktusz is A könyv óvónőknek, tanítóknak és szülőknek egyaránt ajánlott a gyerekek finommotorikájának fejlesztéséhez és vidám közös időtöltéshez egyaránt.

Adler, Irene: Az ármány kikötője (Sherlock, Lupin & én 11.)

Irene, Sherlock és Lupin készülnek egy evezősversenyre, de egy váratlan epizód miatt egészen más program vár rájuk. A lány édesapja ugyanis váratlan és roppant kedvező üzleti ajánlatot kap egy rég látott barátjától, a skót Arthur McSweeney-től, aki elragadó newarki kastélyát ajánlja fel megvételre nevetségesen alacsony áron, mivel a feleségével melegebb éghajlatra szeretnének költözni. Mr. Adlert elkíséri az útra Irene, Lupin és Sherlock is - és milyen jól teszik! Hiába ugyanis a csodaszép környezet, a háznak szinte megfogható a baljós kisugárzása, a fenyegetés a levegőben…

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Barker, Claire: Borsházy Bojtorján és az utolsó cirkuszi tigris

Bojtorján szellemkutyaként őrzi a Kúriát és a lakóit. A házban azonban nem csak Bojtorján az egyetlen kísértet: néhai házi kedvencek valóságos garmadája tanyázik a zugaiban, méghozzá a legnagyobb békességben. Bár a bohém Borsházy család eleddig alapvetően zárkózott életet élt, az édesapa úgy dönt, ideje megnyitni az ősi kísértetjárta lak ajtaját a látogatók előtt. Az emberek valóban jönnek is, de mindez Micit nem teszi boldoggá - ellenben a Tombolino Cirkusszal, amelynek társulatát a kislány meghívja a Csillagfény Kúriába. Meg is érkeznek a bohócok, artisták, műlovarnők és bűvészek - és még valaki, akinek a jelenlétét csak Bojtorján érzékeli.

Dániel András: Tengerre, kuflik!

A kuflik elhagyják a kupacukat, és tengerre szállnak. S vajon tényleg elindulnak, hogy végigplocskolják a rét pocsolyáit, majd a tengeren megküzdjenek a természettel és más tengeri kalandorokkal? A második mesében (Zsebseprű a szötymag ellen) már mind a hét kufli egy kuflikupacon henyél. Az egyetlen bökkenő, ha a végtelen heverészés közben egyre szutykosabb lesz a kupac. Talán itt volna az idő, hogy egy kicsit kitakarítsanak, legalábbis Hilda szerint…

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Daywalt, Drew: A nap, amikor a zsírkréták fellázadtak

A történet Duncan körül forog - igaz, őt nem is látjuk a képeskönyvben. A kisfiú épp rajzolni szeretne, ám amikor előveszi a zsírkrétáit, csak egy csomó levelet talál, neki címezve. Piros és kék zsírkréta arról panaszkodik, hogy mivel Duncan nagyon sokat használja őket, fáradtak és szeretnének pihenni; bézs és rózsaszín ellenben azért elégedetlenkedik, mert szinte soha nem használja őket; lilának az nem tetszik, hogy a kisfiú nem tartja be a körvonalakat a színezéskor; fekete azt panaszolja, mert Duncan csak körberajzoláshoz használja; narancssárga és citromsárga pedig nem is áll szóba egymással, mert mindketten úgy vélik, ők a nap színe. Vajon mit is tehet ilyenkor Duncan, hogy a zsírkrétái kedvére tegyen?...

Harcos Bálint: Szofi átváltozik

Szofi vásárolni megy Mamájával egy nagy áruházba. Mennyi csillogó ruhát és mennyi tükröt lát! Gondolja magában: jól lehetne itt átváltozósat játszani, főleg egy új baráttal… Így aztán Szofi és Tomi elszaladnak, és a boltban egyszer csak megjelenik két bohóc, aztán meg egy fa és egy bokor, majd kisvártatva két oroszlán. Végül pedig egy hatalmas dinó! Ajjaj, mi történhetett itt?

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Kalas Györgyi: Tilda és a kövér macska

Tilda nyáron unatkozik. Anyukája séfként éttermükben, a Bodzásban híres vendégekre főz. Persze a barátai jobbnál jobb helyeken nyaralnak – gondolja, míg neki otthon kell ülnie. Aztán egy csapásra vége szakad az unalmas nyári napoknak, amikor beüt a katasztrófa: kiderül, hogy valaki tönkre akarja tenni a családi éttermet. Vajon ki terjeszt gyanús pletykákat a kisvárosban? Ki feni a fogát a Bodzásra? Lehet, hogy mégis Tilda nyara alakul a legizgalmasabban? Ez ám a Tildának való feladat: a kislány biciklire pattan, hogy kinyomozza a rejtélyt, és még a főzőtudományát is megcsillogtatja.

Kertész Erzsi: A párduc hazatér (Panthera 3.)

Kismukk visszatér a Panthera hegyre, a gömb belsejébe - eleinte senki nem érti, hogy miért... Az első pillantásra ártalmatlan dísznek tűnő gömbről még korábban kiderül, hogy egy másik világot rejt, amelyet két parányi nép, a szabotőrök és az inspirátorok laknak, s momentán ott tartózkodik Jácint és Aura, sőt, most már Kismukk is. Viszont a korábban a Pantherán tanyázó Mihály remetét itt már az emberek világában találjuk a portásnéni, Rozika párjaként. Hiába azonban Rozikáék szerelmi boldogsága, amikor a világ rendje még mindig nem állt helyre: ennek a küldetésnek a teljesítése Kismukkra, Noémire és a többi gyerekre vár, hógömbön innen és túl…

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Kinney, Jeff: Egy ropi filmes naplója – A következő fejezet

Megérkezett a mozikba a negyedik megfilmesített epizód is, A nagy kiruccanás. A szerző, Jeff Kinney nemrég az Egy ropi filmes naplója - Greg Heffley meghódítja Hollywoodot című kötetben idézte fel a korábbi három film születését, és mutatta be egyben a gyerekeknek a filmkészítés kulisszatitkait. Ennek folytatása a most megjelenő újabb filmes napló. A szerző - számos forgatási fotó, jelenetkép, storyboard-vázlatok, valamint vadiúj rajzok kíséretében - mutatja be az előkészületeket, az új szereplők kiválogatását, a forgatási helyszíneket, a díszleteket, a főbb jelenetek forgatását, a trükkfelvételeket, vagy éppen a film marketingjét.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Leonard, M. G.: Bogarak harca

Darkus Cuttle igencsak különös históriába keveredett, amelyben nem elhanyagolható szerepet játszanak bizonyos intelligens bogarak. Az előző részben Darkus és két barátja, Bertold és Virginia együtt próbálták megállítani a velejéig gonosz "bogárkirálynőt", a divatdiktátor Lucretia Cuttert - sikertelenül. Mára Lucretia hatalmasabb és befolyásosabb, mint valaha, egy titkos helyen, valahol az amazonasi trópusi erdők mélyén építtette fel és működteti azt a szupermodern technológiával felszerelt laboratóriumot, amely agresszív bogarak több milliós seregét állítja elő, hogy apró kitinpáncélos katonái leigázzák az egész világot….

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Majoros Nóra: Pityke és Prém

A Priccenproszlin-kastélyban óriási sürgölődés folyik: az egész udvar az iker-királykisasszonyok, Prillaszári és Govalinda tizenhetedik születésnapja alkalmából tartandó ünnepélyre és bálra készül - kivéve magát Prillaszári királykisasszonyt. Eltérően ugyanis az ikernővérétől, aki imádja a szép ruhákat, ragyogó ékszereket és a báli forgatagot, ő szívesebben csatangol egyszerű ruhában a birtokon vagy a kastély félreeső helyein. A jeles napon is épp bujkál az egyik félreeső folyosón, amikor akaratlanul kihallgatja a cselédek párbeszédét arról, hogy egy prémes betört a kastélyba, hatalmas tombolást csapott, majd pedig tömlöcbe került. A jelenség merőben szokatlan, hisz a helyi nemesség - a pitykések - által primitívnek és alsóbbrendűnek tartott prémesek eddig mindig tudták, hol a helyük: távol mindentől, amihez a pitykéseknek köze van…

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Scott, Kate: Óriás

Anzo Oliver tizenegy éves, kedves és érzékeny, finom humorú és tehetséges fiú, akinek valóságos istencsapása roppant apró termete, nemcsak azért, mert a szülei és a testvérei extrém magasak, hanem azért is, mert az iskolában évek óta állandó céltáblája mindenfajta élcelődésnek. A kegyelemdöfést az viszi be, amikor a faliújságról értesül róla, hogy a suliban elő fogják adni a Hófehérkét, és a rendező mind a hét törpe szerepét ráosztotta. Anzo teljesen le van törve, egyedül legjobb barátja, Elise képes valamennyire lelket önteni belé. Ráadásul a szülei épp egy éttermet készülnek megnyitni, ezért még annyira sem tudnak rá figyelni, mint egyébként - vagyis semennyire….

Walliams, David: Az éjféli banda

Tomot egy iskolai balesetben eltalált labda leteríti a lábáról. Amikor Tom egy kórházban tér magához, nem emlékszik a nevére, és a fiatal, doktor Luppersnek igencsak sokat kell bíbelődnie azzal, hogy kiderítse, kivel is van dolga. Miután végre visszatér Tom emlékezete, örömmel veszi tudomásul, hogy a kórház negyvennegyedik emeletén tartózkodó gyerekek igencsak kedvesek hozzá, mi több beveszik őt az Éjféli bandába, amelynek tagjai azon fáradoznak, hogy a beteg gyerekek kórházi életét bearanyozzák. Tom igaz barátokra lel, a kezét-lábát eltört Amber, a szemműtéten átesett Robin, a mandulaműtétet túlélt George és a betegségéből lábadozó, napjait még többnyire alvással töltő Sally személyében.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Widmark, Martin: Állatrejtély (LasszeMaja Nyomozóiroda 7.)

Lassze és Maja az utcán fut össze kis barátnőjükkel, Mirandával, aki Szilveszterrel, a kismajmával együtt éppen a helyi állatkereskedésbe tart. Meglepetésükre azonban a helység zárva van, az ajtón a következő felirattal: "Ma zárva! Az állatok nem érzik jól magukat". Hát ez meg mit jelenthet? - tanakodnak egymás között a gyerekek, végül bekopognak a tulajdonoshoz, Valdemárhoz, aki szomorúan elmondja, hogy valamiért az összes boltban levő állatot súlyos álomkór támadta meg. Majáék rövid úton kiderítik, hogy csak egyféle dologból eszik minden állat: a vitaminkeverékből…

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Widmark, Martin: Sulirejtély (LasszeMaja Nyomozóiroda 6.)

Lassze és Maja útban az iskolába, egyik reggel a Rozi Mozi előtt kiabálást hallanak. A portás az, aki a szemük láttára tép szét egy bankjegyet. Az ugyanis hamis, és az előző nap többen is hasonlóval fizettek. Mint ahogy a közeli kávézóban is, sőt mint kiderül, a pap is talált néhány hamis bankjegyet a perselyben. Az iskolában pedig még aznap látogatást tesz a rendőrfőnök, aki szintén felhívja a figyelmet a hamis pénzekre, elmagyarázza, hogyan ismerhetik fel azokat, és egyben a segítségüket kéri: tartsák nyitva a szemüket, ha hamis bankjegyre bukkannak. Lassze és Maja azonban ennél jóval tovább megy: maguk kezdenek nyomozni az ügyben…

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Woltz, Ana: Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot?

Felicia tizenkét éves múlt, amikor egy napon, a rossz híreket tapintatosan beadagoló, ún. "Ernyőbeszélgetésen" húgával együtt azzal szembesül, hogy a szülei elválnak. Mindkét lányt letaglózza a hír, és az ezt követő történések, hogy a hétvégéket felváltva kell majd eltölteni az ősöknél. Felicia mindenre és mindenkire haragszik, ám ezt az érzést az ijedség váltja fel, amikor édesapja betoppan a húgával, aki egy buta balesetben levágta az egyik ujjpercét. Dől a vér a kislány kezéből és a rémült édesapa azonnal kórházba viszi a lányokat. Csakhamar megjelenik az édesanyjuk is, aki döbbenten tapasztalja, hogy nemcsak kisebbik gyermeke szenvedett balesetet, de Felicia karja is be van gipszelve….

BENDE NELLY: PAPÍRFÜL KAPITÁNY

Mit tehet egy vérbeli kalóz, ha ellopják a hajóját? Befejezi a kalózkodást, és a szárazföldön unatkozik. Papírfül kapitány pontosan így tesz. Aztán egy napon bekopog hozzá Ismeretlen, a falábú kalóz, és a két derék férfiú úgy dönt: ideje újra tengerre szállni! Elkezdődik a nagy kaland, amelyből Kalózsziget leghíresebb lakói is kiveszik részüket: a kampókezű Klisé kapitány, a gazember Orgazda Bob, valamint a csinos Lev Tolsztoj, aki valójában színésznő. Meg egy dülöngélő kanári, akit mindenki részegnek hisz. Nem minden ok nélkül....

BERG JUDIT – AGÓCS ÍRISZ: MASZAT ŰRHAJÓZIK

Az első mesében Maszathoz vendégségbe érkeznek barátai, Sári és Misi, de nem tudnak megegyezni abban, hogy mit építsenek. Még szerencse, hogy egy bunkiban könnyedén elfér egy babaház és egy benzinkút is! A második mesében a képzelet még tovább szárnyal, és a gyerekek még az űrbe is eljutnak!

KERTÉSZ EDINA: A LÁNY, AKI ORVOS AKART LENNI

Hugonnai Vilma a lenyűgöző kitartás szimbóluma. Olyan korban született, amikor a nők még nem járhattak egyetemre. Más volt, mint a többi lány: mindenképpen tanulni szeretett volna, hogy orvos lehessen. Zürichben megszerezte az orvosi diplomát, ezt azonban Magyarországon nem használhatta. Csak ötvenéves korára sikerült elérnie, hogy a magyar egyetem orvosi karán is levizsgázhasson.

KIRÁLY ANIKÓ: STRAND, PAPUCS, SZERELEM

Bogi igazi csapásként éli meg, amikor két hónapot édesapja lepukkant, Balaton-parti kempingjében kell eltöltenie. Ezért összeír egy listát azokról a dolgokról, amiket mindenképpen el akar kerülni. Míg eleinte a legnagyobb gondja, hogy duci testét nem akarja bikiniben közszemlére tenni, később kiderül, hogy vannak komolyabb problémák is. Például a fejükre omló kemping, egy esküvő, egy szülés, és persze jó pár újdonsült barát, őrült nyári esték, és egy furán csattanó csók is, amikor kezdetét veszi a nagy "Mentsük meg a kempinget!"-hadművelet...

KISS NOÉMI: LÁMPAOLTÓ PÖTTYÖS NÉNI

Amália és Dodó ikerpár, a Kolumbusz utcában laknak. És hogy ki Pöttyös néni? Talán boszorkány, vasorrú bába? Furfangos, hóbortos öreg, aki mindig tettre készen a város felett lebeg? Bors néni vagy Csudálatos Mary távoli rokona? Egy biztos: pöttyös a pongyolája, felhőn lakik, fő foglalkozása pedig a lámpaoltás. De ért ő mindenhez, amire a gyerekek vágynak... - Dodó, Amália és Pöttyös néni csodálatos kalandokat és bonyodalmakat élnek át Budapesten, Zuglótól a Római partig, a Margitszigettől a Füvészkertig. Nem a Marson, hanem a Duna felett!

LÉNÁRT KRISZTINA: OFFLINE - KALANDRA KATTANVA

Hogyan lehet túlélni a nyarat Internet nélkül? Egyáltalán ez lehetséges? Megáll ilyenkor világ? "A tanulástól csak szenvedek, az öcsém folyton piszkál, a magyar tanárom rám szállt és a suli utolsó napján derül csak ki, hogy egy tanulós táborban kell sínylődnöm a nyári szünetben..." Kutasi Kende izgalmas kalandja ekkor veszi kezdetét. Sok új közös élménnyel, barátsággal és nyomozással megfűszerezve derülhet ki, hogy egy tizenkét éves számára milyen izgalmasak lehetnek a kamaszkor első évei.

M. KÁCSOR ZOLTÁN: SÁRKÁNYTÖRVÉNY (ZABASZAURUSZOK 2.)

Rilex, a tirex kitanulta a fogorvos szakma csínját-bínját, Kunyi bármikor degeszre tömheti a hasát, Barmol, a raptor pedig kedvére villoghat vadonatúj fogsorával. Csakhogy a postás egy nap titokzatos levelet hoz Leiszút Feliszúttól. Kunyi, akit valójában Káró, a varjú csal kelepcébe, gyanútlanul útra kel, hogy meglátogassa a selypítős sárkányt, akit olyan csúful meglopott. Rilex és Barmol azonban megérzik a veszélyt, és a keselyű után indulnának ám ekkor egy hatalmas, tűzokádó árnyék vetül Dínómdánomra, és azt mennydörgi: Háromig számolok...!

MAGYAR MESÉK LÁZADÓ LÁNYOKNAK - 25 NŐ TÖRTÉNETE

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Nem is egy - huszonöt. Némelyikük most is közöttünk él. Lányok, nők, asszonyok, akik nem mindennapi nehézségeken lettek úrrá, és sokszor képtelenül merésznek tűnő célokat értek el. Akik hittek magukban, és így voltak képesek másokért dolgozni akkor is, ha a környezetük megpróbálta erről lebeszélni őket. Akik elavult szokásjogon, egyéni és történelmi tragédiákon, betegségen, szorongáson felülemelkedve végezték el választott feladatukat, és mutatnak ezzel példát nekünk, olvasóknak, lányoknak és fiúknak, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

MARÉK VERONIKA: A BOHÓC ÉS A KISMAJOM

Marék Veronikát és hőseit, Boribont, Kippkoppot, a Kockásfülű nyulat mindenki ismeri és szereti. De ismerjük-e Harcsabajusz kapitányt, Cuppogót, a kis sünit, vagy Rombolli
cirkuszából a kismajmot? Őket talán már kevésbé... Hiszen Marék Veronika amellett, hogy írta és rajzolta Boribont, Kippkoppot és a többi jól ismert figurát, számtalan rövidebb-hosszabb mesét, verset és mini színdarabot írt, amelyek különböző gyerekújságokban jelentek meg az elmúlt 50 évben. Összeültünk Veronikával, és belemerültünk a régi gyerekújságok világába. Annyi – és annyiféle - mese került elő, hogy rögtön bizonyossá vált: ez nem egy kötetnyi mese, hanem legalább öt!(Kovács Eszter főszerkesztő)

MARÉK VERONIKA: BORIBON PANCSOL

Nyár van, Boribon és Annipanni strandolnak. De jaj, a szél elviszi a labdát, Boribon pedig hiába segítene, ha még nem tud úszni. Sőt, a szélben homokozni sem lehet! Hogyan lesz ebből pancsolás, homokvár építés és fagyizás? Boribon, Annipanni és Bence gondoskodnak róla, hogy egy nyári mesében minden megtörténjen, ami egy igazi nyaraláshoz kell!

RUFF ORSOLYA: A ZÖLD MACSKA TITKA

A Lármás Rumli tejivó békés csendjét egy napon egy hegyi mormota zavarja meg. Latyak rémisztő hírt hozott: egy kislányt találtak a Pézsma tónál, a nagy fenyő tövében. Senki sem tudja, ki lehet ő. Tényleg az erdőlakók ősi ellenségei, a Hét Domb üregeiben tanyázó menyétek kémje lenne? Vagy valami egészen más áll a háttérben? Hová tűnt az erdőlakók elnöke, és mire készül a patkánybanda, élén Nivallal, a hermelinnel? Zizi, a talpraesett cicalány és barátai, Berci, a cickány, Süti bácsi, a sün, Sámuel, a fekete macska és a többiek addig nem nyugszanak, míg a végére nem járnak a rejtélynek és meg nem fejtik a zöld macska titkát.

SZAKÁCS ESZTER: BABILON

A Korfu szigetén élő León régi grifflovas családból származik, és minden vágya, hogy ő is hős grifflovassá váljon. Ám amikor a Moirák nem őt, hanem az unokatestvérét választják egy olümposzi griff párjául, León nem törődik bele a görög sorsistennők döntésébe: az első váratlan lehetőségre lecsap, hogy kezébe vegye és újraírja a sorsát! Ehhez át kell kelnie egy másik világba, a Babilonra, hogy egy vad griffet keressen magának, ám az új világ váratlan meglepetéseket tartogat számára. A megpróbáltatások során Leónnak rá kell ébrednie, hogy rajta kívül talán senki nem képes megállítani Ahrimánt, az emberiség ősi ellenségét, aki alig egy évvel a Második Kapuháború után ismét megpróbálja elpusztítani a Földet és a zsebuniverzumokat.

TASNÁDI ISTVÁN, JELI VIKTÓRIA, VÉSZITS A: AZ ELLOPOTT IDŐGÉP - IDŐFUTÁR 7.

Időfutár – hetedszer! Egy lezárult sorozat - amelynek mégsincs vége! Ha újra találkozni szeretnél Hannával, Szabikával, Edinával, Tibivel, Géza bácsival, Rogyák Marival, Benedicttel és a többi régi jó ismerőssel... Ha már hiányzott Hanna néni... Ha szeretnél újra borzongani, de közben újra sokat nevetni... És főleg, ha szeretnél újra az időben utazni... akkor kalandra fel! Hogy évekkel később mégis mi hozza össze újra a nagy csapatot? Hát persze, hogy az egyik időgép. Ami eltűnt.

Colfer, Eoin: Artemis Fowl és az elveszett kolónia

Artemis Fowl jótét lélekké vált… majdnem. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyre több démon ölt testet a Földön. Ha az embereknek sikerülne elfogniuk egyet, az összes tündér lelepleződne. A démonok megjelenését megjósoló kacifántos számítások között még a briliáns Kisgebe sem tud eligazodni, de ismer valakit, aki segíthet rajtuk: Artemis Fowlt. Amikor azonban egy rendkívül zavart ördögfióka jelenik meg egy szicíliai színházban, nem Artemis az egyetlen, aki várja. Valaki más is elkezdte megfejteni a tündérvilág titkait...
A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Ernsten, Svenja – Pahlke, Tobias: Mikor alszik a mosómedve?

A kötetben ötven állatfaj mindennapos tevékenységeibe nyerhetnek a kicsik bepillantást tizenhárom téma köré rendezve. Ilyen például a lakóhely, az öltözködés, az evés és ivás, a fogmosás, a vécézés, a vásárlás, a futás és mászás - és hasonlók. Kiderül, hogy milyen egy hangyakolónia vagy egy hódvár, miért nem fázik a madarak talpa télen, mit mos olyan szorgosan a vízben a mosómedve, vajon tényleg az ormányával iszik-e az elefánt, hogyan tisztogatja a fogsorát a krokodil, vagy miért hempereg a sárban a disznó.

Ernsten, Svenja – Pahlke, Tobias: Az oroszlán jár fodrászhoz?

A szerzők arra keresik a választ, hogy az állatok mely fizikai vonásaikban emlékeztetnek ránk, emberekre. Az összehasonlítást testrészek mentén teszik meg; az egyes részekből kiderül, hogy az állatok érzékszervei, fogai, szőrzete, végtagjai és más szervei mennyire állíthatóak párhuzamba az emberi fizikummal. A hasonlóságok mellett azért inkább a különbségek dominálnak: a méhnek például öt szeme van, a hangyásznak földig érő ormánya, a fehér cápának közel háromezer foga, a szalamandrának "lélegző" bőre, a denevér a karjai helyén bőrszárnyakat visel, a kenguru erszényt a hasán...

Garay Zsuzsanna: A kacatkuckó lakója

A kacatkuckó lakója Kópé, az erdei manó. A kis manó egyszer kirándulók fogságába esik, így az erdőből egy fővárosi lakótelepre kerül. Ám Kópé megszökik a rabságból, és meghúzódik egy limlommal zsúfolt erkélyen. Nem esik kétségbe, hanem kényelmes kuckót alakít ki a kacatok között. Közben az épület előtt magasodó akácfán közlekedik az erkélyek között. Így talál egy barátot is, Dórit, aki egyedül él az anyukájával, és soha nem járt erdőben. A manó mesélni kezd az otthonáról, az odvas tölgyről, a barátairól. A mesékhez Dóri rajzokat készít. A rideg lakótelepen nem ismerik egymást az emberek, és éppen Kópé kalandozása, kíváncsisága hozza őket össze...

Horst, Jorn Lier: Naplemente akció (2. számú Nyomozóiroda 3.)

Haraldváros, egy kis település a Svenna folyó torkolatánál, a két főszereplő pedig egy Tiril nevű kislány és Oliver, akik hűséges ebük, Nyolcas társaságában oldanak meg rejtélyes bűneseteket. A történet elején valaki egy piros autóval olyan gyorsan hajt át a zebrán, hogy kis híján elsodorja az úttesten éppen áttotyogó idős nénit, Nora Bratlandot. A gyerekek elhatározzák, hogy kézre kerítik a két fickót, akik a kocsiban ültek. Némi kérdezősködés után eljutnak a boltoshoz, Rofféhoz, aki szintén látta az ámokfutót, de igazán komolyra csak akkor fordul a dolog, amikor kiderül, hogy aznap kirabolták a haraldvárosi bankot, a tettesek pedig egy piros autón menekültek el a helyszínről. Bár a rendőrség is nyomoz, a gyerekek is dolgoznak az ügyön, sőt begyűjtenek pár olyan bizonyítékot, ami aztán elvezet a tettesekhez.

Horst, Jorn Lier: Nárcisz akció (2. számú Nyomozóiroda 4.)

Ismét akcióban Tiril, Oliver és Nyolcas kutyus. Valaki kakasjelmezben elrabolta a helyi milliomos üzletember, Valdemar Vinge házából az egymillió koronát érő Christian Larsson-képet, amelynek a címe Nárcisz. A rendőrök hamarosan egy gyanúsítottat is előállítanak: Fred Godesent, aki mindent tagad. Tiril és Oliver körülnéznek Fred háza környékén, és egy fontosnak tűnő tárgyat találnak a hóban: egy furcsa, pici kulcsot, rajta a 42-es szám vésetével. Hamarosan már a haraldvárosi állomás csomagmegőrzőjében járnak, ahol a 42-es számú szekrényben meg is találják a keresett festményt, sőt egy kis kakaóporral még ujjlenyomatot is vesznek az ajtóról....

Lenk, Fabian: A hamis király (Idődetektívek 23.)

Ismét visszatérnek az idődetektívek: a cserfes Kim, az okos Julian, a sportos Leon és a rejtélyes egyiptomi macska, Kija, hogy egy újabb izgalmas bűnügyet nyomozzanak ki a múltban. A Tempusz segítségével ezúttal a 16. századi Angliába, a Tudor-korba jutnak. 1549-ben járunk: VIII. Henrik már két éve halott, és a trónon fia, a gyermekkirály VI. Eduárd ül (helyette azonban régensként nagybátyja kormányozza az országot). A gyerekek izgatottan fedezik fel a korabeli London utcáit, amikor az egyik sikátorban Julian találkozik egy fiúval, aki meglehetősen hasonlít rá. Tréfából úgy döntenek, ruhát cserélnek. Az ismeretlen fiú azonban valójában maga Eduárd, így Julian a királyi udvarban találja magát. Egy intrikával teli világban, ahol többen is a gyerekkirály ellen ármánykodnak, hogy letaszítsák őt a trónról…
A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Murphy, Glenn: Miért zöld a takony?

A brit szerző könyvét a Londoni Természettudományi Múzeum látogatói inspirálták. A vicces rajzokkal, metszetekkel, fotókkal illusztrált kötetben a címadó kérdéshez hasonló kérdésekkel találkozhatunk. Van-e a pókoknak fülük? Pukiznak-e a nyulak? Miért ragadós az ásítás? Milyen nagy az univerzum? A rövid, de tömör válaszokban a meglepő tények szinte egymást múlják felül. Kiderül például, lehetséges-e az időutazás, miért nem látunk élesen a víz alatt, miért nincsenek háromlábú állatok, a cápák és a tigrisek szerint milyen íze van az embernek, kifogy-e valaha az elektromosság, és még rengeteg izgalmas dolog a bennünket körülvevő világról.

Naish, Darren: Dinoszaurusz rekordok könyve

Ebben a speciális "rekordok könyvében” csupa "dinó-leg-ről" esik szó: a szerző egy-egy oldalpáron olyan dinoszaurusz fajokat mutat be, amelyek valamilyen tulajdonságukat tekintve messze kiemelkednek az átlagból. A képeskönyvben olyanokkal ismerkedhetünk meg, mint a leggyorsabban futó, legnagyobb fejű, legszaporább, legnagyobb szemű, legerősebb harapású, legtüskésebb nyakú, legnagyobb és legkisebb agyú, legdélebbre élő, legszínpompásabb, legtöbb leletben felbukkanó stb. dinó. A rövid leírások mellett mindig helyet kapott két-három érdekesség is az adott fajjal, vagy a korral kapcsolatban.

Rigó Kata: Azt mondták, válnak

Barni szülei nemrég döntötték el, hogy elválnak. Barni eleinte csak a "tüneteket" észleli - a nem őszinte mosolyokat, az elfojtott feszültséget, az előtte ki nem mondott szavakat -, de aztán megérkezik a konkrét változás is: az édesapja egy nap összerámolja a holmiját és elköltözik. Innentől kezdve Barni csak hétvégenként láthatja őt. A kisfiú először magában kezdi keresni a hibát. Ám az édesanyja biztosítja felőle, hogy ez nem így van - ez azonban még nem oldja meg a változással járó bánatot. Hogy arra mi az orvosság? Nem más, mint az őszinteség, az elfogadás és az idő. Így a történet végén Barnit egy diákolimpiai meccs után már együtt ünnepelheti a külön, de békében élő Anya és Apa...

Scarry, Richard: Vészhelyzet Tesz-Vesz városban

Ismét találkozhatnak három kis mesében a gyerekek Tesz-vesz város ismert lakóival. Mindegyik mese egy-egy vészhelyzetet és annak megoldását meséli el. Az egyikben Szimat őrmestert kísérhetjük el egy munkanapjára; a másodikban a tűzoltók nehéz és veszélyes munkáját ismerhetjük meg; a harmadik mese pedig a repülőtér életét és a híres Szafaládé léghajó kényszerleszállását mutatja be.
A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Vadadi Adrienn: Mókás, a szeleburdi csikó (Kockacukor lovassuli)

Csuti ismét a Kockacukor lovassuliban tölti a vakációt. Már hetek óta ábrándozik róla, hogy Lópaci és ő lesznek ismét a nagy páros, ezért nagy csalódás éri, amikor kiderül, hogy Lópacinak azóta más lett az állandó lovasa. Szerencsére akad számos más kalandos feladat, ami eltereli a kislány figyelmét a bánatról. Ott van például a lovastorna, amit idén próbálhat ki először és bepillanthat a díjugratás műhelytitkaiba is. De a legizgalmasabb, hogy Pali bácsi, a lovasedző rá bízza egy nemrégiben született bűbájos kiscsikó, Mókás szelídítését, tanítgatását, zablához szoktatását....
A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

30 angol-magyar esti mese

30 kedves, rövid mese sárkányokról, boszorkányokról, manókról, óriásokról, hercegekről és hercegnőkről. A történetek egyrészt kiváló esti mesék a legkisebbeknek, másrészt segítség a nyelvtanulásban a nagyobbaknak, hiszen minden mese két nyelven, angolul és magyarul is megtalálható a kötetünkben.

A sorozat további kötetei a Gyermekkönyvtárban >>

Arrou-Vignod, Jean-Philippe: Rejtély a szertárban (Nyomozás a suliban 2.)

Mi történt a suliban? Ki sétálgat éjszakánként a kihalt folyosókon? Milyen titkokat rejt a pince, ahol soha egyetlen diák sem járt még? Ki forgatta fel a kémia szertárt, és ki ütötte le Cornue urat, a szertárost? Az iskola igazgatója a kollégium bentlakó diákjai között keresi a tettest... Réminek és Pedál Pepének egy lehetősége marad: Matild segítségével ki kell deríteni az igazságot, még akkor is, ha ahhoz le kell merészkedni a pincébe, hogy találkozzanak a besurranóval.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Auer, Margit: Kővé válva (Mágikus állatok iskolája 9.)

Nincs nagyobb kincs a mágikus állatok barátságánál, ebben mindenki egyetért. Csakhogy egy nap szörnyű dolog történik: a sok kedves, vidám és okos társ egy napon kővé válik! A gyerekek kétségbeesnek, még Miss Cornfield is tanácstalan. Az egyetlen reményük, hogy a mágikus állatkereskedésben várakozó többi állat talán segíteni tud. Úgy tűnik, Murphynek, a jegesmedvének helyén van a szíve és az esze…

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Banks, Rosie: Melódia medál (Titkos királyság 28.)

A Harmónia-sziget gyönyörű, trópusi paradicsom. Legalábbis az volt, amíg Keserű királynő fel nem bukkant a színen! A gonosz teremtés hatalmas vihart támaszt, a háborgó tenger minden hangszert eláztat, amivel a szigetlakók a hagyományos Békesség Ünnepén zenéltek volna. Vajon sikerül a lányoknak lecsillapítani a tomboló vihart és megszerezni a Melódia medált? Nagy a tét, hiszen Jázmin csak így nyerheti vissza táncos-zenés tehetségét!

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Chambers, Roland: Nelli és az égi lámpás

Miután Nelli hazatér, és felfedezi, hogy az anyukája rejtélyes módon eltűnt, semmi sem állíthatja meg, hogy a keresésére induljon. A felhők fölé törni egy szennyeskosárban? Miért ne? Lemerülni az óceán legmélyebb pontjára egy túlméretezett bádogteknővel? Természetesen Hátrahagyni Kolumbuszt, a teknőst? Még mit nem! Ő a legjobb barátja, micsoda feltételezés ez?! Együtt minden rejtélyt megoldanak.

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>

Cowell, Cressida: Így szerezd meg a Sárkánykövet (Így neveld a sárkányodat 10.)

Elkezdődött a Sárkánylázadás, sötét napok köszöntöttek a Vikingekre. Hablaty Számkivetett lett, de ez sem akadályozhatja meg abban, hogy életének legnehezebb és legfontosabb küldetésére induljon. Meg kell találnia a Sárkánykövet, mert csak így mentheti meg a népét... de hol kezdje a keresést?

A szerző további művei a Gyermekkönyvtárban >>