ÍGY MŰKÖDIK A LELKED! - gyerekekről gyerekeknek

Interaktív beszélgetés BARCS KRISZTA pszichológussal OKTÓBER 6-ÁN CSÜTÖRTÖKÖN 14 ÓRAKOR a Gyermekkönyvtárban. A program 9 éves kortól ajánlott és BEJELENTKEZÉS szükséges!


BARCS KRISZTA:

"Kislánykorában nagyon szeretett meséket olvasni és nézni, a kedvence a kis Vuk története volt. Bár jól tanult, egy időben nagyon utált iskolába járni, mert az osztálytársai sokszor csúfolták. Emiatt néhány évig csendes lett és visszahúzódó, és sokat szomorkodott. Akkoriban megtanulta, mennyire rossz egyedül lenni. Azt is megtanulta, mennyire jó egyedül lenni: rengeteget olvasott, rajzolt és - jobb híján - naplót írt magának. Amikro nagyobbacska lett, először színésznő akart lenni, de aztán rájött, hogy a világon legeslegjobban beszélgetni szeret, méghozzá komolyan és őszintén. Ezért, amióta felnőtt, más felnőtteket vigasztal, olyanokat, akik épp egyedül vannak, szomorúak, vagy nem tudják, mi tévők legyenek, s nagy szükségük van egy őszinte beszélgetésre. Az olvasás, rajzolás és írás pedig a mai napig az egyik legkedvesebb időtöltése."


 

 

 

Kapcsolódó linkek: