Lucy Strange: A fülemüleerdő titka

„Mindig is Henry voltam, holott a teljes nevem Henrietta Georgina Abbott. Talán a szüleim két fiút akartak. Most, hogy Robert bátyám eltávozott, két lányuk van. Csak én és Malacka.”

Egy szörnyű tragédia után az Abbott család vidékre költözik, hogy új környezetben próbálja meg feldolgozni egy fiú, egy testvér elvesztését. Ám ez még így sem megy egyszerűen. Apa külföldre utazik, hogy a munkájába meneküljön, Anya belebetegszik a veszteségbe, és egész nap csak alszik. Egyedül Jane dadus igyekszik törődni a lányokkal, de neki sem marad sok ideje Henryre.

Ezért a kislány egymaga próbálja meg feldolgozni a feldolgozhatatlant. Bemerészkedik a házuk mellett sötétlő Fülemüleerdőbe, ahol igazi segítőtársra lel, beszélget a bátyja szellemével, és megpróbálja megmenteni az édesanyját a „gonosz” doktor Hardytól, aki nyugtatókkal tömi, és be akarja zárni egy elmegyógyintézetbe. De hogyan magyarázza el mindezt a felnőtteknek egy tizenhárom éves lány, aki félig még gyermek, ráadásul mindenki azt gondolja, hogy csak túl élénk a fantáziája a rengeteg elolvasott mesekönyv után? Kiben bízhat? Hogyan állíthatja meg a családja széthullását?

Mindeközben rejtélyekre és titkokra lel a Reményház körül, amik csak arra várnak, hogy valaki megfejtse őket...

„A fák alatt hűvös volt, sötét és nyugtalanító. Forró volt a nyár, a lábam alatt a levelek és az ágak úgy ropogtak, mint a gyújtós. Elvadult ösvények szövevénye olvadt bele az erdő sűrűjébe. Megálltam és füleltem, de csak a saját szívverésem puha dobbanásait és Malacka lélegzetének surrogását hallottam. Hirtelen elnehezült a karomban, és észrevettem, hogy álomba szenderült. Puszit nyomtam a kerek, pihés feje búbjára.

– Mókás kis Malacka – suttogtam.

A legközelebbi ösvényre léptem, majd megtorpantam. Mi van, ha eltévedek, és nem találok vissza?, gondoltam. Mi van, ha elnyelnek az erdő árnyai? A fejem fölötti ágak furcsán remegtek, és aztán, eléggé váratlanul, füstöt éreztem.

Füstöt. Azt a tömény, keserű szagot, mely kitöltötte a rémálmaimat.

Megfordultam, és kibotladoztam a fák közül, közben olyan erősen szorítottam a babát, hogy Malacka felriadt és felsírt. Megcirógattam, és próbáltam nevetni, úgy tettem, mintha esetlen riadalmam csak játék lenne.

– Minden rendben – mondtam. Nem győztem meg, csak nyöszörgött.

Visszanéztem az erdőre, és azt láttam, hogy a fák között füstfoszlány tekereg felém.

A napsütötte levelek titkoktól rezegtek.”

(az ajánlást készítette: Pokornyi Orsolya)