Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa – Kalaallit Nunaat

„Kalaalit Nunaat (tulajdonnév) [kala:łit 'nuna:t], jelentése: az Emberek Országa. A Grönland területén létrejött állam neve. (…) A hivatalos történelemfelfogás szerint az alapító Atyák, az Amerikai Egyesült Államokból, Délkelet-Ázsiából és Afrikából érkező telepesek az inuitokkal közösen építették fel az első városokat. (…) A magas népsűrűség (1235 fő/km²) és a szűkös erőforrások miatt a népesség foglalkoztatásáról és ellátásáról egy erősen központosított irányítási rendszer, a →Kitik Akittuk gondoskodik.”

Globális felmelegedés, klímaváltozás, a tengerszint emelkedése, Harmadik Háború... Mi történik a Földdel, az emberiséggel 2646-ra? Vajon mely földrészek, kontinensek lesznek lakhatóak? Milyen társadalmak, szövetségek, nagyhatalmak jönnek létre?

A két írónő víziója ijesztően reális. Két fiatal szemszögén keresztül ismerhetjük meg a jövő világát, a „legigazságosabb” társadalmat. Umia és Nanouk, a két tehetséges kiválasztott nem emlékszik a múltjára, mivel jó vezető csak abból lehet, akit nem térítenek el az érzelmek. De milyen mélyebb összefüggések lappanganak, milyen nagyhatalmi játszmák húzódnak a háttérben?

Tényleg szüksége van az embereknek arra, hogy minden percüket beosszák? Hogy ne emlékezzenek a saját családjukra? Hogyan történhet meg, hogy valaki mégis velük álmodik? Hogyan élnek az afrikai Kolóniákra került bűnösök ott, ahol a napfény és a víz halálos veszélyt jelent? Miért támadják meg az Emberek Országát újra és újra a primitív poszthumán hordák, ha úgysincs semmi esélyük az új technológiákkal szemben? Tényleg olyan borzasztó lehet másféle berendezkedésű államban élni? Lehetséges bármiféle lázadás egy „túlellenőrzött” társadalomban?

Umia és Nanouk, a két teljesen különböző fiatal együtt próbálja megtalálni a válaszokat kalandos küldetésük során, miközben azzal a baljós megérzéssel küzdnek, hogy nem ők irányítják a saját sorukat, hanem ők is csak a nagyhatalmi játszmák feláldozható szereplői...

„Még soha nem látott közelről omajut. Hatalmas termetű szörnyetegnek képzelte őket, pedig nem lehettek magasabbak a kis növésű Papiknál. Ráadásul alacsony termetüktől és extrém soványságuktól eltekintve szinte teljesen úgy néztek ki, mint az Emberek Országa lakói. Harciasnak tűntek, bár mind elég rossz bőrben voltak. Egyiküknek, amelyik tőrrel a kezében a menetoszlop elején álló Tootegára támadt, hiányzott a fél szeme, a másik, amelyik Sakkira emelte nevetségesen elavult gépfegyverét, erősen bicegett. Nanouk egyszerre rájött, hogy az épület, amit a poszthumánok ostromolnak, a központi élelmiszerraktár, és ők egy csapat éhségtől őrült vadembert zavartak meg az utolsó pillanatban abban, hogy táplálékhoz jussanak. Az Atyák irgalmazzanak nekünk! - mormolta Nanouk, aztán egy határozott mozdulattal előrántotta fegyverét, és fejbe lőtte a felé rohanó omajut.”

(az ajánlást készítette: Pokornyi Orsolya)