Jacob Streit: Louis Braille

„Louis egyre többet töprengett azon, hogyan lehetne a vakok számára egyszerűbb, pontokból álló betűket kitalálni. Kapott az asztalostól ajándékba néhány kisebb gyalult fenyődeszkát. Egy ár segítségével igyekezett egyszerű pontbetűket kitalálni. Gyakran ült a ház előtti padon, és olyan buzgalommal próbált betűket ütni a fába, hogy néha még köszönni is elfelejtett az arra kocsizó parasztoknak. Ettől kezdve egyre azon munkálkodott, hogyan lehetne könnyen olvasható pontbetűket kitalálni.”

 

Louis Braille 1809. január 4-én születik, egy Párizstól nem messze fekvő faluban, Coupvray-ban. A kis Louis-t hároméves korában baleset éri, édesapja nyeregmíves műhelyében, amelynek következtében elveszti látását. Ez azonban nem töri meg. Továbbra is egy életvidám, szeretettel teli, csupa szív kisfiú marad, sőt, ő az, aki, fényt visz mások életébe a maga egyszerű, és barátságos módján. Sokat segít édesapjának a műhelyben. Nagy a tudásvágya. Egy nap egy új tisztelendő úr érkezik a faluba, aki nagyon megkedveli Louis-t, és elindítja a tanulás útján. Alig tizennégy éves, amikor kitapogatható írás kifejlesztésébe fog, amelyből később megszületik az a bizonyos Braille-írás, amelynek segítségével a vakok mind a mai napig írnak és olvasnak.

Ebben a könyvben Jakob Streit a gyerekek számára, az ő nyelvükön meséli el e nagyszerű ember történetét – ifjúságát és felnőttkorát.

 

„- A tisztelendő úr biztosan éhes és szomjas. Kérlek, édesanyám, vágj egy szeletet ebből a friss kenyérből! Édesapám, hozz egy pohár bort!

Ilyet még soha nem látott a fiatal pap! Braille-né behívta a szobába, és hamarosan kenyér, bor és poharak álltak az asztalon.

-Szeretnék valamit mutatni a tisztelendő úrnak! -kiáltott fel Louis és eltűnt a műhelyben.

Braille-ék elnézést akartak kérni a fiuk miatt, amiért csak így ideirányította a papot, ő azonban vidáman nevetett:

-Micsoda értelmes fiúcska! Mennyi idős?

-Már hatéves- válaszolta Braille-né.- És egészen tanácstalanok vagyunk. Mivel vak, nem járhat iskolába, mégis annyi mindenről kérdez, amire mi már nem tudunk válaszolni.

Jacques Palluy gondolkozott egy pillanatig, és így szólt:

-Majd én tanítom. Hozzák el hozzám a paplakba hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt, körülbelül tíz órára!”

(az ajánlót Szabó Csilla Ildikó készítette)