Vig Balázs: Todó kitálal a sportról - nem csak győzteseknek

“Győzni, mindig csak győzni! Szerencsi tanár úr szerint nem elég, ha simán csak jól érezzük magunkat mozgás közben. Ha már mindent beleadunk, az már fél siker, de azzal még nem jutunk sehova, mert a sportpályán, ahogy az életben is, győzni kell.”

Nagyon találó, humoros címet kaptak a sorozat kötetei, hiszen a főszereplő megmondja a magáét, “kitálal” a könyvekben bizonyos témákról. A Todó-sorozat harmadik kötetében a sport van porondon: a főhős azt kutatja, melyik sportág való neki.

Listát is ír az előtte álló feladatokról, például így:

• “Eldönteni, hogy tetszik-e a Makk Móni, vagy pedig utálom.
• Megtalálni a nekem való sportágat, amiben én vagyok a legjobb.”

Anyukája unszolására neki is vág a karaténak, az úszásnak és a focizásnak. Mivel nem egy edzett alkat, mindenhol komoly küzdelem elé állítja magát, sok-sok vicces pillanatot szerezve az olvasóknak. Karate edzés közben például lecsúszik a nadrágja, a biciklivel a gödörben landol, az úszóedzőjébe szerelmes lesz, a fociban pedig a legjobbak ellen kell küzdenie. Együtt izgulhatunk vele, szurkohatunk neki és közben jó sokat nevethetünk. Todó tántoríthatalan, nem adja fel, és még az is lehet, hogy egyszer aranyérmes lesz… de vajon milyen sportágban?

Derítsétek ki! Jó olvasást!

Részlet a könyvből:

“– Ne csináld, Todó! – Már nem a fejemben csilingelte, hanem az erkélyünkről kiabálta anyu. Biztos, ami biztos, a két kezével is integetett. Féltem, hogy inkább leugrik az erkélyről, felrepül a dombra, és a hóna alá csapva hazavisz, mint hogy végignézze, ahogy lesiklom. De innen már nem hátrálhattam meg. A dombon álltam, ahová nem lett volna szabad feljönnöm. Bárcsak sikerülne bebizonyítanom, hogy már készen állok rá! Elfordultam az erkélyünktől. Lendületet vettem, és máris megcsapott a szembeszél. A legmeredekebb lejtő volt, aminek valaha is nekivágtam. Ahogy gyorsulni kezdtem, a megengedett és a tiltott, az ismert és az ismeretlen terep között egyensúlyoztam. Bele is kiabáltam a levegőbe, de hogy mit, arra már nem emlékszem. Talán nem is szavak voltak ezek, csak ordítottam, mint aki zuhanni kezd. Hirtelen nem számított senki (sem anyu, sem a biciklisek), csak én voltam, a domb és a szabadság! Lehet, hogy én már készen álltam a dombra. Lehet, de akkor a domb nem állt még készen rám."

(az ajánlót Törökné Antal Mária készítette)