Dániel András: A kuflik és a szélposta

“- Az őszi szél járt erre, és lefújta róluk a leveleket. – Szemtelenség! – kiáltotta Pofánka mérgesen. – Megyek, és visszarakom őket a helyükre! Azzal előhalászta zsebéből a zsebvarrókészletét!”
 

Kedves Gyerekek! Ez a Kuflik-sorozat 10. kötetete, és még nem az utolsó! Ez a könyv is, mint a többi, két vidám kufli mesét tartalmaz: az első címe a Szélposta, a második címe pedig Bélabá távcsöve. 

Az ősz megjelenik a kuflik életében is. De mit tegyenek a lehulló levelekkel? Hát persze, hogy vissza kell varrni őket a fákra! ”A kuflik ugyanis mindig tartanak maguknál egy zsebvarrókészletet, arra az esetre, ha váratlanul meg, fel, át vagy vissza kellene varrniuk valamit.”

Aztán Pofánka, Hilda, Fityirc, Titusz, Zödön, Bélabá és Valér elhatározzák, hogy levelet írnak a szélnek! Hogy sikerül-e eljuttatni a levelet, az a meséből kiderül, olvassátok el!

A másik történetben Bélabá észrevesz VALAMIT! De mivel nem látja rendesen, előkapja zsebtávcsövét (amit a kuflik mindig maguknál hordanak, ha a távolba látni támadna kedvük), ám amikor a szeméhez illeszti, kiesik belőle az üveg, és elgurul… Hogy ezután mi történik? Olvassátok el, és megtudjátok! 

Ezeket a meséket is, mint az eddigieket, a szerző rajzai teszik még élvezetesebbé.
 

Részlet a könyvből:

“- Tényleg, hol laknak a szelek? – kérdezte homlokát ráncolva Titusz. Ezen mindannyian elgondolkoztak. – Nehéz dolog – vakarta fejét Bélabá. – Annyi szél  száguldozik itt fel- alá… Mindegyiknek külön kéne írnunk. Valószínűleg nincs is annyi levélpapírunk! – Egyáltalán nincs levélpapírunk – jegyezte meg Pofánka. – Akkor írjunk nekik falevélre! – rikkantotta Valér. – Abból igazán nincs hiány! – Remek ötlet, Valér! – Lapogatták a hátát a többiek. Akár kezdhetjük is! – pattant fel Titusz. – Keressünk szép nagy faleveleket! – Na de mennyit? – kérdezte Hilda. – Összesen is hány szélnek kell levelet írnunk? A kuflik egymásra néztek. – Örökké ez van – mondta a beszélő fatuskó. – Minden kérdésből egy újabb kérdés következik…”

(az ajánlást készítette: Törökné Antal Mária)