Boldizsár Ildikó: Hogyan szerzett vizet a kiszáradt kút

„A tölgyfa tisztelte a kutat azért, hogy mindenkit megtud itatni, s jól tudta, hogy a kút vize nélkül az élete sem tartana sokáig: elsatnyulna, kiszáradna, lombját veszítené.”

 

Az élet a megszokott medrében zajlik, minden úgy megy, ahogy mennie kell. A szomjas állatok meglátogatják a kutat, isznak az elfáradt vándorok is, és a tölgyfa is szépen növekszik a kút tápláló vizétől. Míg egyszer csak baj nem történik: kiapad a kút vize. Vajon mi fogja így szomját oltani az állatoknak, a vándoroknak és a tölgyfának?

Amikor a baj megtörténik, nagyon nehéznek tűnik megtalálni a megoldást, de keresni kell a kiutat. Akkor döbbennek rá sokan, hogyan tudnak egymásnak segíteni, és arra is, hogy befelé fordulva, önmagukban találják meg az erőt a megoldáshoz.

A tölgyfa és a kút összefogása nagyon szép példája annak, hogy mindig tovább lehet lépni, hogy minden újra a régi kerékvágásban haladhasson, sőt még talán annál is jobban.

 

„- Meg kell találnod a vizeket. Ha azok nem jönnek el hozzád, neked kell értük menned.

A kút nagyot nevetett a tölgyfa ötletén.

- De hiszen én nem tudok járni! - kacagott.

- Dehogyisnem! - zörögtek a tölgyfa ágai.

- Száz éve állok már ezen a mezőn, de még soha egyetlen lépést sem tettem! Hogyan is tudhatna járni egy kút?

- Egyszerűen - felelte a tölgyfa. - Nem előre meg hátrafelé kell menned, ahogy a vándorok meg az állatok teszik, és nem is felfelé, ahogy a madarak. Egy kút csak két módjára járhat.”

(az ajánlást készítette: Törökné Antal Mária)