Josh Crute: Jonas Hanway esernyője

 „Jonas Hanway utált megázni. Csakhogy Londonban állandóan csöpörgött, szitált vagy szakadt az eső. Mégis hogyan lehetne Jonas megjelenése úriemberhez méltó, amikor a cipője folyton sáros, kabátjából facsarni lehet a vizet, parókája pedig leginkább egy ázott macskára hasonlít?”

 

Kedves Olvasó!

Tudtad, hogy az esernyőnek több ezer éves a története?

Nagyjából 4000 évvel ezelőtt a gazdag egyiptomiak, mint például a fáraó, már használtak napernyőt! Ennek ellenére Angliában, ahol pedig nagyon sokszor esik az eső, még az 1700-as évek közepén sem használtak esernyőt.

 

Jonas Hanway utazó volt, aki bejárta a fél világot. 1750-ben az egyik útjáról egy esernyővel tért haza, ami hiába volt praktikus eső ellen, mégis kicsúfolták érte.

 

Ennek több oka is volt:
 

1. Napernyőt a hölgyek hordtak, ezért azt az urat, aki ilyet tartott a feje fölé, nyámnyilának, puhánynak csúfolták.
 

2. Leginkább a kocsisok haragudtak Hanwayre, mert eső esetén csak a kocsik és gyaloghintók nyújtottak védelmet az úton járóknak. Ilyenkor többet kerestek, mint szép időben. Az esernyő elterjedésétől a megélhetésüket féltették.
 

3. Hanway által használt esernyőt Franciaországban készítették és az angolok ebben az időben nem kedvelték a franciákat.

 

Hogyan történt, hogy aztán mégis használni kezdték az esernyőket? Olvasd el a könyvet, és megtudod!

 

(az ajánlást készítette: Fábián Krisztina)