Bernáth Zsolt: Holnapelőtt, tegnapután

„Apa azt mondta, majd az út végén látom meg a zarándoklat értelmét. Ha tényleg azért indultam útnak, és valóban e cél érdekében fordult meg az idő, hogy megakadályozzak egy szörnyű bűntényt, akkor fejet hajtok, és azt mondom, köszönöm, hogy a részese lehetek ennek a küldetésnek.”

 

„¡Buen Camino!” spanyolul azt jelenti „Jó utat!”, de azoknak a zarándokoknak, akik Szent Jakab útján járnak a francia-spanyol határtól a tengerig, ez sokkal többet jelent.

 

A 14 éves Orsi apukáját kíséri el, de az első néhány napban csak ez jár a fejében: „miért kell nekem részt venni ebben a tömeges vánszorgásban, azon versenyezve, kinek fáj több izma, és kinek a külseje emlékeztet leginkább a háborúból hazatérő túlélőkére?” Majd apának és lányának elválnak útjaik, és egy váratlan fordulat következtében minden összekuszálódik. Vajon miért kezd Orsi visszafelé haladni az időben? Aztán az első ijedtség után lassan körvonalazódni kezd benne vándorlásának célja…. Igaz barátságokat köt és életveszélyes kalandokban lesz része. Útja során ráébred, mit is jelent számára a család, a biztonság és megtapasztalja, milyen az, amikor csak magára számíthat az ember.

 

Vajon ki lopta el a féltve őrzött Kallixtusz-kódexet a Szent Jakab katedrálisból? És miért van a kódex halott őrzőjének kislányánál, Luciánál egy kitépett lapja? Ki az a férfi, aki üldözi a lányokat, és semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megszerezze azt a bizonyos lapot? Tényleg lehetséges, hogy El Draco, vagyis Sir Francis Drake, a hírhedt kalózvezér szelleme tért vissza, hogy befejezze, amit évszázadokkal ezelőtt elkezdett?

 

A könyv végére mindenre fény derül, sőt, még kedvet is kap az ember nekiindulni a közel 800 km-es vándorútnak, hogy a saját szemével láthassa azokat a varázslatos helyeket, saját bőrén tapasztalja meg a Camino-életérzést.

 

Ám annak is érdemes kézbe vennie ezt a kötetet, aki már részese lehetett ennek a nagy kalandnak, hiszen lapjain megelevenedik az ÚT, a kis középkori városok hangulata, és felidéződhetnek az ott szerzett élmények.

 

„- Te Orsi – kezdi. ‒ Ugye, mi találkoztunk már?

‒ Úgy is lehet mondani – felelem óvatosan.

‒ Hol?

‒ Hasznosabb kérdés a mikor.

Ingatja a fejét.

‒ Te a jövőből érkeztél?

Az időutazós filmekben általában fél óra telik el, amíg a szereplők eljutnak eddig a kérdésig.

‒ Ha azt mondom, igen, elhiszed?

Felnevet. Hangosan A szomszéd asztaloknál rosszallóan pillantanak ránk. A pincér a pultnál elmosolyodik.

‒ Orsi, a papám szellemével járom az utat, nap mint nap. Ő szólt, hogy várjalak téged a lépcsőn. Szerinted?

Az egyik vendég a közelünkben meghallotta Lucia szavait, komor arccal súg most valamit a vacsorapartnerének. Az megcsóválja a fejét. „Még egy elmebeteg”, gondolja bizonyára, „Reméljük, nem fertőző.”

 

(az ajánlást Pokornyi Orsolya készítette)