Szőcs Margit: Teofil

„Ugyan, kisunokám, az aranybányákat sárkányok őrzik. A magunk fajtának be kell érnie az aranygaluskával, az aranyköpésekkel…”

Teofil, a törpe mindenre talál megoldást, nem ismer lehetetlent. Nyelviskolát nyit, ahol tanítványai tanulhatnak viharul, patakul vagy éppen rántottául. Amikor mondvacsinált indokkal letartóztatják és börtönbe zárják, akkor sem emészti el a bánat, hanem árnyas, kedves patakparttá varázsolja celláját, majd később örökbe is fogad egy patakot, aki folyton a gazdája nyomában csörgedezik, és akármilyen alakot felvesz a kérésére. Ha fogy az élelmiszer-tartalék, Teofil akkor sem esik kétségbe: eladja a tölgyfák árnyékát, hiszen az árnyék elég szapora.

Teofil történetei nem mindennapiak, mégis a hétköznapok csodáit idézik. Felesége, Terka és kisunokája, Tuli mindig számíthat leleményességére. Hihetetlen ötleteivel a törpe ugyan néha megbotránkoztatja feleségét, de végül mindenkit elkápráztat a megoldásaival.

Vajon mi az az önmagát író mese? Mit csinál az időszecska? Mit felejtett el 53 évvel ezelőtt Teofil? És hogyan állítható meg a gondolatrajzás?

Ezekre a kérdésekre bizony csak a mesekönyv elolvasása után tudod meg a választ…:)

„Teofil bosszankodott. Úgy érezte, hogy az írás kifogott rajta, mi több, csúfolódik vele. Ebben a hangulatában talált rá Tuli.

‒ Miért mérgelődsz, nagytata? ‒ kérdezte.

Teofil elpanaszolta unokájának, hogy miként bánt el vele a megígért mese.

‒ Nagytata, de hiszen ez remek! Csodálkozom, hogy nem jöttél rá. Kár volt kitépned a lapot: a két mese együvé tartozik! A törpeóriáslány meg az óriástörpe fiú emberekként találnak egymásra. Ezért költözött az új mese a füzetedbe. Ebből is látszik, hogy a meséket nem íz írók találják ki, hanem öröktől fogva léteznek, és önmagukat írják. Te se tegyél mást, csak vezesd a ceruzát, és vigyázz, hogy ne avatkozz be a történetbe.”

(Az ajánlást Pokornyi Orsolya készítette.)