Gimesi Dóra: Emma csöndje

„Emmának hívnak. Hétéves, két hónapos és tizenhét napos vagyok, és ha felnövök, tengerbiológus leszek, mint a mamám és a papám. De az sajnos még nagyon messze van. A legjobb esetben is tíz év, kilenc hónap és tizenhárom nap múlva. A víz alatt nem számolom az időt. Ott nincsenek órák, percek és másodpercek, csak a csönd. És néha a bálnák lassú éneke."

Emma más, mint a többi gyerek. Nagyon érzékeny a hangokra. Sokkal hangosabban hallja őket, mint mások és nagyon zavarja a sok különböző zaj. Amikor iskolába megy, anyukája vesz neki egy fejhallgatót, amiben csak a tenger zúgását lehet hallani.

Emma beszélni sem szeret. Négyéves volt mire megszólalt. Akkor is csak azért, hogy kijavítson egy gyereket, aki a lamantinra azt mondta, hogy fóka. Nem szívesen teremt kapcsolatot másokkal.

Emma legjobban a tengerbiológiai központban érzi magát, ahol a szülei dolgoznak. Ott is az állatkórház a kedvence. Amíg édesapja és édesanyja dolgozik, ő az akváriumok között kószál és a tengeri állatokat figyeli. Így történhet, hogy rájön, mi a baja a fiatal kardszárnyú delfinnek. Mivel látszólag sértetlen, a felnőttek vissza akarják engedni az óceánba. De Emma tudja, hogy nem hall és ha visszaengedik, akkor biztos, hogy elpusztul.

Ahhoz, hogy megmentse, le kell győznie félelmeit, le kell győznie önmagát!

Vajon képes lesz rá?

„– Nem értettem pontosan, amit a doktornő mondott, de állítólag a tengerben úszó izébigyók miatt volt az egész betegség – tárja szét a karjait a polip.
Az ördögrája tudálékosan lebegteti a testét, ami nála azt jelenti, hogy mindjárt szónokolni fog.
– Nem izébigyók, hanem mikroműanyag – magyarázza. – Belőlem is kimostak a múltkor egy kilót.
– De Agy, ha olyan okos vagy, miért eszel műanyagot? – kérdezi egy tengeri csillag.
– Mert nem tudom kiszűrni a vízből! – csattan fel Agy. – Láthatatlan műanyagszemcsék, nem érted?”

(Az ajánlást Fábián Krisztina készítette.)