W. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete

„A kutyák nem dönthetik el, hogy hol élnek. A sorsom az emberek döntésétől függ.”

Lélekvándorlás. Vajon tényleg lehetséges? Van, aki hisz benne, van aki nem. Milyen lehet emlékezni az előző életeinkre? A könyv főhőse, egy kutyus, bizony megtapasztalja. Négy életen keresztül követhetjük sorsát: hol hatalmas kutyafalkában él Tóbiként, hol egy szerető családnál Bailey-ként, hol képzett rendőrkutyaként, akit Ellie-nek szólítanak. De vajon miért tér vissza újra és újra? Vajon mi az életcélja és hogyan teljesítheti azt? Erre mind egyedül kell rájönnie, és utolsó élete során, Cimbiként még mindig sok fejtörést okoz neki...

„Egy darabig még az ajtót ugattam. Semmi sem történt. (…) Karistolni kezdtem az ajtót. Megrágtam pár cipőt. (…) A ruhákat szétszórtam a garázsban. Bepisiltem egy sarokba, majd odakakiltam egy másikba. (…) Belenyaltam egy konzervdobozba. (…) Ettem egy kevés papírt. Felborítottam a vizes edényemet és megrágtam.

Utána már nem volt mit tennem.

Életem leghosszabb napja következett.

(...) Engem majd szétvetett az energia. Elrohantam mellette, és berontottam a házba. Bútorról bútorra ugráltam. Először észre-, utána pedig üldözőbe vettem Kormost. Felzavartam a lépcsőn, és hangosan ugatni kezdtem, amikor Apu és Anyu ágya alatt talált menedéket.

– Bailey! – kiabált rám Anyu szigorúan.

– Bailey, rossz kutya! – korholt a fiú rosszkedvűen.

Elképedten hallgattam ezt az alaptalan vádaskodást. Mi az, hogy rossz? Véletlenül bezártak a garázsba, ám én nagyvonalúan hajlandó voltam megbocsátani ezt a baklövésüket. Akkor meg mit duzzog mégis itt mindenki? Miért mutogatnak ujjal rám?”

(az ajánlást készítette: Pokornyi Orsolya)