Guus Kuijer: Polli 1. - Mindörökké együtt

"A világ végére akartam menni – súgja –, de előbb meg kellene találnom az elejét."

Polli költő szeretne lenni, mint az apukája. A különbség csak annyi, hogy ő verseket is ír...  De Simli, az apukája vers nélkül is költő! Egyszerűen látszik rajta.

Ám akad egy kis probléma. Mimúnnak, a lány marokkói barátjának ez egy cseppet sem tetszik: „Nem járok veled többé, mert az én kultúrámban a nők, azt hiszem, nem lehetnek költők, sőt biztos, hogy nem lehetnek szerintem, különben is, ki akar ma költő lenni?”

Ráadásul kiderül, hogy az anyukája az osztályfőnökével jár, és Simli is eltűnik...

Hogyan lehet az élet útvesztőjében kiigazodni? Van-e isten? Miért olyan bonyolult a szerelem? Hogy lehet olyan cuki egy pici boci? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken töri a fejét Polli, az érzékeny lelkű leányzó... és hogy mire jut végül? Derítsd ki! :)

„Mi meg sétáltunk. Az olyan, hogy az ember elmegy valameddig, csak úgy, cél nélkül, aztán vissza. Ez a sétálás. Szerintem semmi értelme, de a felnőttek imádják.”

„ – Tizenkét éves vagy, ideje leszámolni ezzel az álommal. Gerrit nem költő, és soha nem is lesz az.

– Én nem vagyok vallásos – kiáltottam –, abban viszont hiszek, hogy apu költő!”

„Nagypapa és nagymama egymásra nézett. Gyakran néznek egymásra. Mintha szavak nélkül is beszélgetnének. Marha ügyes dolog szerintem.”

„Isten nem valami házban lakik, vagy ilyesmi! Isten nem lakik sehol, és mindenhol lakik. Isten hajléktalan, akárcsak Simli.”

„Megmondtam nagymamának, hogy ő a legcukibb nagymama az egész világegyetemben és azon kívül is.
– Az egész világegyetem stimmel – válaszolta. – De hogy azon kívül? Ez azért enyhe túlzás, nem?”

„– Tanár bácsi, mi dolga az embernek a világon? – kérdeztem. Az ofőm elgondolkodott. Aztán így válaszolt:
– Megtenni minden tőle telhetőt.”

(az ajánlást készítette: Pokornyi Orsolya)