Tonke Dragt: Levél a királynak

„Nézz körül, s mondd meg igaz szívedre: nem gyönyörű ma a város? Tán még szebb is, mint máskor! S tudod, miért? Mert érzed, hogy veszélyben van! Csak akkor fogod fel, valójában mennyire szeretsz valamit, ha az veszélybe kerül...”

A lovagregény főszereplője, Tiuri 16 éves. A történet kezdetén egy kápolnában virraszt, ugyanis másnap megtörténik vele az, amire már sok-sok éve várt: lovaggá üti Dagonaut király. Ám virrasztását megzavarja egy idős férfi, aki egy roppant fontos feladattal bízza meg: el kell vinnie egy levelet a szomszédos birodalom, Unauwen királyának. Az út során főhősünknek sok veszélyes kalanddal, kemény megpróbáltatásokkal kell megküzdenie, ugyanis az ellenséges Vörös Lovasok mindenre képesek, hogy megakadályozzák a küldetés teljesítésében. Vajon sikerül-e Tiurinak célba juttatnia az üzenetet?

A könyv 1962-ben jelent meg először Hollandiában, ahol a 20. század egyik legjobb ifjúsági könyvének választották. Jelenleg a 22. kiadása a legfrissebb az országban. A mű szerzőjének, Antonia "Tonke" Johanna Willemina Dragt-nak kalandos ifjúsága volt: a mai Indonéziában született, majd a második világháborúban három évet töltött egy japán fogolytáborban. 15 évesen, a háború után költözött Európába.

„– Volt egyszer egy ember, aki szivárványt látott – mondta –, pompás szivárványt. Úgy ívelt át az égen, mint egy magas, kecses híd, ám végei a földet érték. A férfi azt mondta magában: elballagok a szivárvány másik végéig! A hídon átsétálhatok a föld másik oldalára…
– Ezt régebben én is ki akartam próbálni – suttogta Piak. – És aztán mi történt?
– A férfi útra kelt – folytatta a bolond –, és hosszan vándorolt. Városok és falvak mellett haladt el, szántóföldeket és sivatagokat szelt át, átkelt háborgó folyókon és sűrű erdőségeken. És alig várta, hogy megpillantsa úti célját. Hiszen ott, ahol a szivárvány véget ér, bizonyára csoda szép, gyönyörűséges minden… Minél közelebb jutott céljához, annál inkább nőtt a vágy a szívében. Ám mire odaért, a szivárvány eltűnt, és az a hely, ahol a földre támaszkodott, épp úgy nézett ki, mint bármely más hely a földön. És a férfi akkor nagyon bánatos lett. Aztán eszébe jutott, mennyi szépséget látott útközben, mennyi élmény érte, mennyit tanult. És akkor megértette, hogy az út nem magáról a szivárványról szólt, hanem a szivárvány kereséséről. Elindult haza; ujjongott, s azt gondolta, biztosan jön majd még újabb szivárvány. És valóban, amikor hazaért, a háza fölött gyönyörű szivárvány húzódott.”

(az ajánlást készítette: Fábián Péter)