Interjú Molnár Krisztina Rita író, költővel

Marcsi néni a Maléna kertje című könyv

olvasása után kereste meg az írónőt!

Olvasd el a könyvajánlóját! >>>

"A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap. 
Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap..."


Marcsi néni: Többször találkoztunk már, vendégünk voltál Dunaújvárosban a könyvtárban és a Cimbora Klubban is. Most az adott helyzetben mindenki lelassul kicsit, több ideje marad arra, hogy, "megálljon", hogy meglássa az értékeket, és hogy megbecsülje azokat. Érték az írás is, amivel másokat is segítünk, inspirálunk. Hogy éled meg ezt az időszakot, milyen hatással van rád?

Molnár Krisztina Rita: A mindennapjaim egy része nem zajlik másképp, mint az elmúlt néhány évben, amióta szabadúszó vagyok. Talán most sokan megtapasztalják, hogy az idővel való gazdálkodás szabadsága önfegyelmet kíván, ha az ember úgy dolgozik, hogy maga osztja be az idejét, amit munkával, a háztartása ellátásával vagy pihenéssel tölt. Azért az én életem is változott, elmaradnak a könyves rendezvények, a költészet napi közönségtalálkozók, a Könyvfesztivál, a Könyvhét. Nagyon vártam a májusi utazást a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, ahol felnőtt és gyerekolvasókkal is találkoztam volna. Ami különösen bántott, hogy közel ötszáz gyerek várta ezt a találkozást, tanáraikkal együtt készülve az alkalomra – ha jól alakul a járvány, talán erre a rendezvényre októberben sor kerül majd. Az is változott, hogy a hétfő délutánonként tartott versíró műhely a virtuális térbe, pontosabban Skype-ra költözött a biatorbágyi Kisgombos Könyvesbolt padlásáról. Azt hiszem, egyre nehezebben viseljük mindannyian, hogy ezzel, hogy szinte mindent az interneten végzünk, elveszítettük az egyik dimenziót. A napok nagy részében teszem a dolgom, aztán amikor kidugom a fejem egy feladatból, és újra szembenézek vele, hogyan élünk most, elszomorodom. Egyre szürreálisabbnak tűnik, hogy amikor kilépek az ajtón, nem csak cipőt, hanem maszkot is kell húznom. Most, hogy hetedik hete élünk úgy, hogy nem ölelhetjük meg a szeretteinket, miközben olvassuk az aggasztó híreket, egyre jobban várom, hogy a járvány véget érjen. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, ez a lelassult világ sok szempontból emberléptékűbb.
 

2016-ban a Cimbora Irodalmi Szemináriumon Találkozás a költészettel címmel tartott foglalkozást az írónő >>>

2019-ben a Költészet napja alkalmából látogatott el hozzánk, a gyerekek nagy örömére >>>

 

Marcsi néni: Neked is sok szép írást köszönhetünk. Hogyan alakult ki benned az írás utáni vágy, mikor kezdtél el írni?

Molnár Krisztina Rita: A vágy sokkal korábbi volt, mint az írás, és mivel a közelmúltban, a Móra Kiadó 70. születésnapjára az Író Cimborák által készített összeállításban már megírtam, hogy mindez hogyan történt, abból az írásból idézek egy részletet:

Kép forrása: mora.hu Kép forrása: mora.hu Federico García Lorca Két esti hold című kötetét édesanyámtól kaptam nyolcéves koromban. Mikulás-ajándékul. Már a borítója, a kötet vékonysága, könnyűsége érzékeltette velem, hogy ez más lesz. Nem mesekönyv, hanem verseskötet. Persze kaptam én máskor is verseskötetet, ott sorakoztak a mesék és gyerekregények között az asztalom fölötti polcon – mennyire büszke voltam a saját könyveimre! – Weöres Sándor gyerekversei, a Ha a világ rigó lenne, Pilinszky Jánostól A nap születése, Nemes Nagy Ágnes Mennyi minden című kötete, aztán a remek antológia, a Bóbita.

De a Két esti Hold mégis más volt, mint a többi. A karcsú kötet versei andalúz lovasokról, narancsligetekről, párducfoltos lovakról szóltak egy másik, eddig nem ismert hangon, arról, hogy „Halott, halott a hold ma”, hogy „A délután tévedésből hidegbe öltözött.” és hogy „Egy fiú hangja elveszett.” Ismeretlen tájakra és mélységekbe húztak ezek a titokzatos versek, vagyis nem! Nagyon is ismertem, felismertem őket. Csakhogy nem máshonnan – belülről tudott érzésekre és vidékekre ámultam rá García Lorca dalait olvasva. (...)

Délutánonként besütött a szobámba a nap. A könyvvel a kezemben üldögéltem a gangra nyíló ablak előtt. A vastag téli fénynyalábban az apró porszemek Brown-mozgásának táncát bámultam, aztán visszabújtam a kötetbe. Biztosan tudtam, hogy semmi mást nem akarok egész életemben, csak ezt. Hogy az „ez” pontosan mit jelentett, nem fogalmaztam meg, de az írásra gondoltam, arra, hogy bár még egy verset sem írtam életemben, én is költő vagyok, tehát ezt szeretném. Költő lenni és verseket írni. Nagyon erős felismerés volt. Aztán elmúlt, mert teljeséggel hihetetlennek tűnt, hogy én, aki ott ülök kockás szoknyában és térdzokniban egy kék-sárga pléddel letakart ágyon, valaha képes lehetnék erre. Én, aki azt sem tudom, mi az a narancsliget."

 

MÓRA 70 >>>

 

Marcsi néni: Melyik volt az első műved?

Molnár Krisztina Rita: Ez a vers volt az első. Tízéves lehettem, amikor írtam.

 “Szürke verebek ugrálnak a porban.

 Köd van, fázom.

Tényleg itt az ősz.”


Marcsi néni: Több versesköteted is megjelent már, és amikor nálunk jártál, nagyon jó volt hallani, ahogy a versekről, a költészetről beszélsz. Melyik műfaj áll hozzád közelebb? Verset vagy prózát szeretsz jobban írni?

Molnár Krisztina Rita: Alapvetően költőnek tartom magam, és hosszú évekig csak verseket írtam. A harmadik verseskötetem, a Kőház (Scolar, 2013) megjelenésével egyszerre jelent meg első regényem, a Maléna kertje (Naphegy, 2013). Nem tudok választani közülük, hiszen a líra és a próza eszközkészlete, struktúrája is egészen másmilyen valóságdarabok megragadására alkalmas. Az, hogy verset, novellát vagy meseregényt ír egy szerző, alapvetően attól függ, hogy mit szeretne ki- vagy elmondani.

 

Marcsi néni: Gyermekkönyveid közül melyik áll legközelebb a szívedhez?

Molnár Krisztina Rita: Nehéz lenne közülük választani, mindegyik másképp volt fontos számomra a keletkezésekor. De a legelső – és ez talán nem csak a könyvekre igaz – mindig a legmeghatározóbb. Így, ha feltétlenül kell választanom egyet, akkor a Maléna kertje című, gyerekeknek és felnőtteknek írt meseregényre esne a választásom. Most, a járvány idején hetente kétszer felolvasok egy-egy fejezetet belőle a Maléna kertje és más történetek oldalán.

 

Marcsi néni: A Maléna kertje, nem csak gyerekenek szól. Ezért is ezt ajánlom újra az olvasóknak, hiszen tükröt mutatsz a mai rohanó világnak, melyben ajándék egy kis megálló, közösen eltöltött idő a szeretteinkkel. Milyen indíttatásból születetett meg ez az ífjúsági regényed?

Molnár Krisztina Rita: A megállítható és a múló idő, valamint a kerített tér biztonsága és az abból való kilépés szükségessége kérdését szerettem volna körbejárni, és megmutatni azt, hogy nincs új a nap alatt – Ovidius idején sem volt más az emberi lélek, mint manapság.
 


Marcsi néni: Nagyon jó érzés kezünkben tartani a könyvet, annyira illeszkedik hozzá az illusztráció, szinte tovább meséli a történetet. Hogyan sikerült egymásra találnotok az illusztrátorral, Simonyi Cecílliával?

Molnár Krisztina Rita: Simonyi Cecíliával csak néhány lépésnyire laktunk egymástól a regény írása idején. Már korábban megismerkedtünk, második verseskötetem, a Különlét (Pont Kiadó, 2008) illusztrációit is ő készítette. A Maléna kertje megszületése tulajdonképpen neki köszönhető. Ő kért meg rá, hogy írjak neki egy mesekönyvet, amit illusztrálhatna.

Simonyi Cecília honlapja >>>

Maléna kertje Maléna kertje Maléna kertje Maléna kertje Maléna kertje Maléna kertje A víz ösvénye A víz ösvénye A víz ösvénye A víz ösvénye

 

Marcsi néni: Az írásaidhoz a valóságból merítesz vagy a képzelet nagyobb szerepet játszik a történeteidben?

Molnár Krisztina Rita: A valóság és a képzelet azt hiszem, valójában sokkal szorosabb kapcsolatban állnak egymással, mint ahogy erre általában gondolunk. A képzelet is a valóságból merít, minden megélt, látott, hallott, olvasott élmény valóságából szövődik. A történeteimben nagyobb szerepet kap a kézzelfogható világ, amely körülveszi a szereplőket, de mögöttük és bennük működnek, hatnak rájuk a nem látható tartományban, a képzeletben, az álmokban vagy az emlékezetben létezők is.

 

Marcsi néni: Amikor kicsi voltál milyen meséket szerettél? Később kik voltak a kedvenc íróid, és mik a kedvenc regényeid?

Molnár Krisztina Rita: Legkisebb koromban nagyapám fejből mesélt nekem és az öcsémnek. Ez feledhetetlen. Amikor már egyedül olvastam, mindenevő voltam, de Mark Twain Tom Sawyer kalandjai című regényét nagyon szerettem, ahogy Cooper Nagy Indiánkönyvét és Travers Mary Poppins-köteteit is. Nem sokkal később Fejes Endre novelláit olvastam – suttyomban a paplan alatt zseblámpával, mert a szüleim szerint nem gyereknek való szövegek voltak ezek –, de egyetlen vagy egy-két kedvenc írót azért sem tudok megnevezni, mert elég hamar olvasásfüggő lettem. Kiskamaszként borzongással olvastam a Brontë-nővérek regényeit, később Daniel Keyes Virágot Algernonnak című regénye vagy Walter Scott-tól az Ivanhoe is a kedvenceim közé tartozott.

 

Marcsi néni: A kortársaid közül kiknek az írásai állnak közelebb hozzád?

Molnár Krisztina Rita: Sok kortárs szerzőt olvasok, és szerencsére bőséges a választék a kortárs irodalomban izgalmas szövegekből. Nagyon szeretem Bodor Ádám regényeinek világát és tájait, Nádas Péter prózáját, Szlukovényi Katalin verseit – de valóban nehéz néhány nevet kiemelni a ma élő szerzők közül, igazán szerteágazóan sokrétű jelenleg a kortárs magyar irodalom.  
 


 

 

Marcsi néni: Milyen terveid vannak a közeljövőben, milyen új írásaid készülnek?

Molnár Krisztina Rita: Jelenleg egy hosszabb kéziraton, a Gombosdoboz című regényen dolgozom, melynek szereteágazó szálai egész a XIX. századba nyúlnak. Ezen kívül szeretném a közeljövőben megírni a Térforgó-ciklus utolsó kötetét, A levegő ösvényét. Közben a Bárka folyóirat felkérésére írok ebben az évben havonta egy tárcát. >>>

 

Marcsi néni: És végül mit üzensz a gyerekeknek?

Molnár Krisztina Rita: Hogy használják ki a lassúnak tűnő idő minden percét, mert sokkal hamarabb felnövünk, mint gyerekkorunkban gondolnánk.
 

Köszönöm a beszélgetést! További jó alkotómunkát kívánok!

 

Molnár Krisztina Rita művei könyvtárunkban >>>


Molnár Krisztina Rita legutóbb megjelent novellás kötete:

REMÉLEM, ÖRÜLSZ

FÜLSZÖVEG:

„Az ismeretlen táj térképét, amit csak egyszer nézhetett meg, alaposan meg kellett jegyeznie, hogy el ne tévedjen majd, ha odaér.”

Ezen az ismerős ismeretlen tájon járunk mi is, ahogy Molnár Krisztina Rita novelláinak szereplői. Az eltévedt fiú, a púpos vénkisasszony, a megátkozott alvófalu lakói, egy meghibbant feleség, egy patkánykirály, egy biztonsági őr és a többiek életét is napi vagy történelmi megpróbáltatások kuszálják össze.

Korok és vidékek összemosódnak, a hősök kacskaringós, hol emelkedő, hol lefelé ívelő útjaiból rezignált figyelemmel szőtt lírával és humorral átitatott történeteket a szerző.

Márton László a kötetről:

„Megrázó és mélyen elgondolkodtató novelláskötet. Próza, amely költészet. Szigorú társadalmi látlelet, szelíden radikális emberkép. És csupa kérdés. Jön-e Hecsedli? (Jön.) Hogyan szembesül a Ráth György utca főzni is tudó arkangyala egy pocsolya tükrében egy harminc évvel ezelőtti bécsi utazással és a bukott diktátor házaspár kivégzésével? Miért iszik egy tündér férje? Milyen az, amikor minden délután megáll az idő? Milyen ízű a rántott nyúlhús Lengyelország felé vonatozva? Milyenek a mai jó palócok, és milyen a jó palócok között egy nyarat O’ Neill drámáival tölteni? És hogy ne csak kérdéseket soroljak: a krumplilevesben kolbász is van. Meg babérlevél. Molnár Krisztina Rita novelláiban is megvan minden hozzávaló és világról, emberről való tudás ahhoz, hogy a magyar rövidpróza legjobb hagyományaihoz legyen köthető a kötet. Nagyszerű írásművészet, mindenkinek ajánlom.”

                                                                           

Az írónő felolvas a kötetből >>>


Molnár Krisztina Rita blogja >>>

Facebook-oldala >>>

Az írónő nyári könyvajánlója >>>