Interjú Tóth Krisztina író, költővel

Marcsi néni a Zseblámpás mesék című könyv

olvasása után kereste meg az írónőt.

Olvasd el a könyvajánlóját! >>>

"Végül az Andersen letelepedett egy padra, és saját magából
olvasott fel a kis hableánynak, aki tudta ugyan, hogy szól róla egy
gyönyörű mese, de még sohasem hallotta! El volt ragadtatva, tapsolt örömében.”


Marcsi néni: Többször találkoztunk már, vendégünk voltál Dunaújvárosban a könyvtárban és a Cimbora Klubban is! Most az adott helyzetben mindenki lelassul kicsit, több ideje marad arra,  hogy, "megálljon", hogy meglássa az értékeket, és hogy megbecsülje azokat. Érték az írás is, amivel másokat is segítünk, inspirálunk. Neked is sok szép gondolatot köszönhetünk. Hogyan alakult ki benned az írás utáni vágy? Mikor kezdtél el írni?

Tóth Krisztina: Már gyerekkoromban írtam verseket. Volt egy kockás füzetem, azt hordtam magammal. Rajzolni is nagyon szerettem. Azt hiszem, a két tevékenység közös gyökerű: erős volt bennem az önkifejezés vágya. Örömet okozott a rajzolás és az írás, játéknak tekintettem. Egész életemben írtam, de sohasem azzal a céllal, hogy elérjek vele valamit. Hozzá tartozik az életemhez, ettől - is - vagyok az, aki vagyok.

2017. 06. 08-án volt vendégünk Tóth Krisztina (képek) >>>

 

Marcsi néni: Mi volt az első műved?

Tóth Krisztina: Az első olyan vers, amit fel tudok idézni magamban, az ötödik osztályban született. Afféle karácsonyi kívánságlista volt, József Attilát utánozva. Tulajdonképpen egy rímes felsorolás arról, hogy mire vágyom. Szerettem kiülni a lakótelepi erkélyünkre és nézni az eget. A lakótelep szélén állt a házunk, mögöttünk csak a mezők húzódtak. Nem igazán volt fényszennyezés, és jó volt nézni a hideg téli eget. Különben is szerettem egyedül lenni, ez most is így van. Szükségem van a csendre, a szemlélődésre.

 

Marcsi néni: Több verses, mesés és novellás köteteted is megjelent már. Mi áll hozzád közelebb: a vers vagy a próza?

Tóth Krisztina: Nem tudnám megmondani, mi áll közelebb hozzám, mert én nem teszek különbséget írás és írás között. Ez csak fomai kérdés. Költőként indultam, több, mint tíz kötetem megjelent, amikor prózába kezdtem. De ennek is már vagy tizenöt éve, és felváltva írok hol ezt, hol azt. A vers másfajta sűrítettséget kíván, és a versírás számomra nem olyasvalami, amit rendszeresen lehet művelni. Illetve lehet, csak minek. Számomra a vers nem produkció, nem szórakoztató termék, hanem valamiféle üzenet a lényem legmélyéről, szövegvillanás, amelyben a világ titokzatos összefüggései mutatkoznak meg, szóval a vers ajándék. Ajándékot meg nem mindennap kap az ember, azt ki kell érdemelni. Rendszeres munkával, belső figyelemmel, fegyelemmel.


 

Marcsi néni: Gyermekkönyveid közül melyik a legkedvesebb számodra?

Tóth Krisztina: Az az igazság, hogy mindegyik fontos, nehezen tudnék egyet kiemelni. Az Orrfújós mese Lili lányom influenzája alatt született. Takony úr és a felsége egy kisfiú orrában laknak, és onnan kell őket kiköltöztetni. A gyerekek imádják, és onnantól fogva nem kell őket noszogatni, hogy fújják ki az orrukat.


 

Marcsi néni: A Zseblámpás mesék olyan könyv, melyben  a gyerekek figyelmét titkokra, varázslatokra, egyúttal mégis a valós világra irányítod rá. Ráadásul a felnőttek is rácsodálkoznak olyan apróságokra, amelyekről lassan elfelejtkeztek. A gyerekek ezeket a szépségeket vajon meg tudják magukban tartani később?

Tóth Krisztina: Talán éppen az az irodalom célja, hogy a világnak ezt a rejtett arcát láthatóvá tegye. Ha az ember gyereket nevel, vele együtt fedezi fel a világot. Semmi sem magától értetődő. A villanyoszlopon nyitva hagyott fémajtó azt jelenti, hogy lakik odabent valaki. De ki? A világ tele van titokzatos lényekkel, én pedig lejegyzem ezeknek a lényeknek a történeteit. Nagyon szórakoztató. Szórakoztatóbb a felnőtt világnál, ezt nyugodtan mondhatom.

 

Marcsi néni: Az illusztrációk nagyon jól kiegészítik a meséket! Hogyan sikerült egymásra találnotok Timkó Bíborral?

Tóth Krisztina: Timkó Bíbort a Central kiadó ajánlotta, és azonnal beleszerettem a próbarajzokba. Korábban már láttam illusztrációit, Berg Judit Lengemeséit például, és úgy érzem, nagyon közel áll hozzám a stílusa, a színei, és a humora.

Timkó Bíbor honlapja >>>

Timkó Bíbor által illusztrált könyvek a könyvtárunkban >>>

 

Marcsi néni: A történeteidhez saját gyermekkorodból is merítesz? Valós élethelyzetek hatása alatt születnek az írásaid?

Tóth Krisztina: Nem szoktam önéletrajzi dolgokat írni. Természetesen merítek néha saját élményekből, de engem az izgat elsősorban, hogy hogyan lehet megalkotni, felépíteni valamit. Kitalálni egy történetet, amely úgy hat, mint a valóság egy kiragadott, rögzített darabja. Soha nem is érdekelt az önéletrajz. Nem dokumentálni szeretnék, hanem, ismétlem, megalkotni történeteket, figurákat, helyszíneket.

 

Marcsi néni: Kiknek könnyebb írni: felnőtteknek vagy gyerekeknek?

Tóth Krisztina: Ha az ember komolyan veszi az írást, akkor az sohasem könnyű. Öröm, persze, hiszen az alkotás mindig öröm, ugyanakkor komoly munka is. Nekem a gyerekirodalom mindig jutalom, mert olyankor a gyermek-énemet működtethetem, azt a látásmódot, azt a játékosságot. Ez nagyon más, mint amit a felnőtt könyveimben mondok a világról, a világ romlásáról és kietlenségéről, az emberi kapcsolatok kiüresedéséről, de egyik sem könnyebb vagy nehezebb, egyszerűen más.

 

Marcsi néni: Amikor kisgyerek voltál milyen meséket szerettél? Később melyik regény, melyik író volt a kedvenced?

Tóth Krisztina: Egyészen kicsi gyerekként még anyám olvasott fel. A borzongató meséket szerettem, azokat, amelyekben nagy erők csapnak össze. A Boldog herceg mindig megríkatott. Később, általános iskolás koromban, amikror már magam olvastam, nagyon szerettem a pöttyös könyveket, ez egy kislányoknak szóló sorozat volt. Kedvencem Halasi Mária: Az utolsó padban című regénye volt.

 

"– De a nevelésnek van egy igen jó módszere: szeretni kell az embereket. A gyerekeket is, a felnőtteket is, és akkor megváltoznak. Majd meglátod, ha te szereted őket, majd ők is szeretnek téged. Ilyen furcsa a szeretet; adni kell, hogy az ember kaphasson. Tudod?" (Halasi Mária: Az utolsó padban)

 

Bodor Ádám Bodor Ádám Kemény István Kemény István Marcsi néni: A kortársaid közül kiknek az írásai állnak legközelebb hozzád?

Tóth Krisztina: Nem szeretnék listát, mert óhatatlanul kimaradna valaki. Sok kiváló kortársam van. A költők közül Kemény Istvánt tartom a legtöbbre a mai szerzők közül. Az írók közül pedig… talán Bodor Ádámot. De amint kimondom ezt, már érzem is, hogy itt most legalább tíz névnek kellene következnie. Mégsem sorolnám most fel ezt a tíz nevet, maradjunk annyiban, hogy nagyszerű szerzők vesznek körül.
 


Marcsi néni: Milyen terveid vannak a közeljövőben, készül újabb könyved?

Tóth Krisztina: Egy hosszabb prózán dolgozom éppen. Közben csiszolgatom az újabb Malac és Liba történetet. A legutóbbi, a Csavarogjunk együtt nemrég jelent meg. Sajnos a járvány miatt elmaradt a Könyvfesztivál, így a könyvbemutató is, de remélem, ősszel majd pótolhatjuk.

 

Marcsi néni: És végül mit üzensz a gyerekeknek?

Tóth Krisztina: Azt, hogy az embert be tudja zárni egy ilyen járvány a lakásba, de minden könyv egy ajtó. Ezeken az ajtókon át oda juthatunk, ahová csak szeretnénk. Amíg van könyvünk, szabadon járunk kelünk, hiszen bárhová eljuthatunk, az Óperenciás tengeren túlra is.
 

Tóth Krisztina művei könyvtárunkban >>>

 

Tóth Krisztina honlapja >>>

Tóth Krisztina Facebook-oldala >>>