Edith Pattou: Északfi

„A történetmondás, azt hiszem, olyan, mintha fonalat sodornánk – néha szem elől veszítjük a kezdetét.”

„Azt mondják, amikor elveszítünk valakit, akit szeretünk, olyan, mintha a testünk egy darabját veszítenénk el. Egyik szemünket vagy lábunkat. Valójában még sokkal rosszabb – különösen, ha a saját hibánkból történik.”

A főszereplő, Rosa köré fonódik a lebilincselő, varázslatos történet, amely alapja egy babona. Miszerint, aki észak fele fordulva jön a világra, az messzi tájakra kívánkozik nagy korában, és hajtja a kíváncsiság, szeretné az egész földet bebarangolni, mindent felfedezni. Ettől retteg Rose édesanya, hiszen be sem merte vallani, hogy lánya, Rose északi születésű. Úgy gondolta, ha eltitkolja, és maga mellett tartja gyermekét, akkor nem fog messzire kerülni a családi fészektől. A titok egészen addig nem is került felszínre, míg meg nem jelent egy hatalmas fehér medve, hogy Rosét magával vigye...

A varázslatos, megindító történet magával ragadja az olvasót, emlékezetes pillanatokat nyújt.

A könyv felépítésének érdekessége, hogy a fejezetek égtájak szerinti lebontásban vannak,

és azon belül is mindig más szereplő szemszögéből olvashatjuk a történéseket.

„Álomszerű látvány volt ez a hatalmas medve ott, az otthonunkban. Egyenesen állt négy lábon, olyan magas volt, mint én, és vízcseppek hullottak róla a fapadlóra. És akkor felködlött bennem a fehér bundáról hulló vízcseppek látványa a múltból. Már akkor gyanítottam, amikor hozzám ért, hogy ugyanaz a medve, akit gyermekként láttam, aki megmentette Rose húgom életét. Ha bármi kétségem is lett volna, az szertefoszlott, amikor belenéztem a fekete szemébe. Ez volt az a medve. És akkor rettenetes előérzetem támadt.”

(az ajánlást készítette: Törökné Antal Mária)