Tóth Krisztina: Felhőmesék

„... amit egy másik ember lát, ha ránk néz, azt a tükör nem tudja megmutatni. Ugyanúgy, ahogy az eget folyton felhők takarják, úgy takarja el a tükörképünk az igazi arcunkat.”

Ez a könyv egy kis csoda. Azt kérdezed, miért? Szívesen elmondom. Gondolkoztál már azon, mi lenne, ha egy denevérkölyök nem akarna aludni, inkább felfedezné nappali világosságban is a környéket? Vagy azon, hogy megmentenél a ragadozó halak elől egy pici, sebesült halat, akit az úszómedencében ápolgatnál, amíg új erőre nem kap? Esetleg, hogy mi történik a rövid életű, szivárványos buborékokkal, amiket szélnek eresztettél, és vidáman szállnak tova? Vagy hogy milyen jól jönne egy titkos barát (akár a vízisiklók királya...:), akire a legnagyobb bajban is biztosan számíthatsz? Vagy aki minden problémádra tud valami bölcs tanácsot adni...

Na, eszedbe jutott már ilyesmi? Ha igen, akkor ne habozz, ismerd meg Lilit, a főszereplő kislányt, és éld át vele ezeket az érzéseket újra! Ha pedig nem szoktál ilyesmin gondolkozni, akkor éppen ideje elkezdened, hiszen annyi apró csoda történik a világban! Csak észre kell őket venni...
 

Mese a denevérről, aki madár akart lenni (részlet)

„Debóra néni, a legidősebb denevérasszonyság ilyenkor odaszállt a lurkókhoz, és megkérdezte tőlük:

– Na, meséljek nektek valamit?
A denevérgyerekek kórusban feleltek:
– Mesélj!
– Félelmeteset? – kérdezte mosolyogva Debóra néni.
– Igen!
– Ijesztőt, olyat, ami a fényes napvilágon játszódik?
– Igen, de ne véreset!”

Buborékmese (részlet)

„Bubor papát és Bubor mamát sorban, egymás után követték a gyerekek. Először a Bubor ikrek, akik egy időben bújtak ki Lili karikáján, aztán kettéválva, két irányban emelkedtek a levegőbe, azután sorban az aprócska, színes kis Buborok. Előrajzottak, kavarogtak, keringtek a levegőben, rácsodálkoztak a világra. Ők voltak Buborék. (...)

- A Buborok nem élnek sokáig – kezdte Bubor mama –, de az életük csupa tündöklés.”

(az ajánlást készítette: Pokornyi Orsolya)